Dejan Đorđević Знам ту муку – Ez a nyomor ismerős

 

Dejan Đorđević Velika Sejanica kod Leskovca 2. januar 1970. – 

Знам ту муку   песнику Новици Тадићу   На једном крају града, песник На другом, његове ципеле Ципеле труну, песник носи свој крст.

Ez a nyomor ismerős   Novica Tadić költőhöz   A város egyik sarkában, a költő A másikban, cipője A cipő rohad, a költő keresztjét cipeli.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Hajnal Éva Vagyunk / Petőcz Andrásnak – Postojimo / Andrašu Petecu

 

Hajnal Éva Komló, 1960. szeptember 4. – 

Vagyunk / Petőcz Andrásnak

amikor először találkoztunk
arról beszéltél
hogy a versírás elemi ösztön
első óránkon azt kérdezted tőlünk
mire jó a vers
és mi mire vagyunk jók
arról is beszéltél hogy a vers csak van
és mi is csak vagyunk
végül azt mondtad
arra jó a vers hogy legyünk
 
milyen igaz
gondoltam
 
néztelek ahogy ott ültél a kék ingedben
szép királykék ingben ültél az egyetemi előadóban
és miközben a takarítónő kint szöszmötölt
arra is gondoltam
milyen jó nekem hogy 1980 óta olvaslak
 
most itt ülünk együtt újra finta lacinál
az aranyembernél aki most lett hatvan éves
(el se hiszem
Isten éltesse még nagyon sokáig)
és
már nem is tudom kiszámolni hanyadik szemesztert zárjuk
és mintha nem is a karácsony közeledte
hanem az arra jó a vers hogy legyünk öröme

• az
• hogy vagyunk egymásnak
• melengetne meghitt karácsonyosra bennünket

az
hogy vagyunk egymásnak
melengetne meghitt karácsonyosra bennünket
 
ma is áradnak a szavaid
 
mikéntha
hajnali hó-zuhogás^1
 
1Vendégsor, Petőcz András: hajnali hó-zuhogás című karácsonyi meditatív verséből.
 
Forrás: https://hetedhethatar.hu/hethatar/?p=80824
 
 
Postojimo / Andrašu Petecu¹
 
kad smo se prvi put sreli
pričao si o tome
da je pisanje pesama elementaran nagon
na prvom času pitao si nas
za što je pesma dobra
te mi za što smo dobre
i o tome si govorio da pesma jednostavno postoji
i mi takođe jednostavno postojimo
na kraju si rekao
pesma je zato dobra da postojimo
 
velika istina
pomislila sam
 
gledala kako si u plavoj košulji tamo sedeo
u predavaoni fakulteta u kraljevskoplavoj košulji sedeo
i dok je čistačica vani nešto brljala
i na to sam pomislila
koliko sam sretna što te od 1980 čitam
 
sad ponovo zajedno sedimo ko lacike finte
kod zlatnog čoveka koji je sad stigao do šezdesete
(kako poverovati
neka ti Bog dug život podari)
i
više ni ne mogu izbrojati koji semestar zaključujemo
kao da se božić ni ne približava
nego pesma je zato da postojimo radost
to
da jedan drugom postojimo
greje nas poput božićne bajke
 
tvoje reči i danas čujem

kao sneg
kad u svitanju gusto pada^2
 
2Posuđeni redovi iz bižićno-meditativne pesme Andraša Peteca: sneg u svitanju gusto pada.
 
¹Andraš Petec (Petőcz András, 1959. – ) višekratno nagrađen mađarski pesnik

•  
• Prevod: Fehér Illés

Méhes Károly Másik táj – Drugi predeo

 

Méhes Károly Pécs 1965. február 20. – 

Másik táj   A táj nem tárgy,  hanem a lelke valaminek,  sokszínű, mint a vágy,  mi folyton hazalibeg,  mert egy sötét szoba  mélyén történik  amúgy az összes ostoba  álom, miközben nénik  ülnek a konyhában kint  s kezük ölükbe ejtik;  a fák, az édes dombok  suhanva járnak-kelnek,  s míg hallgatom a sodronyt,  elképzelem a reggelt,  vénséges szájak átka  átröpít egy másik tájba.

Drugi predeo   Predeo nije predmet, duša je nečega, višebojna, kao čežnja što se stalno doma vraća, jer inače svaki glupi san se na dnu neke tamne odaje odvija, dok bake vani u kuhinji sede i ruke im u krila padaju; slatki brežuljci, drveće brzo prolaze te dok žice slušam jutro zamišljam, kletve ostarelih usta u jedan drugi predeo me bacaju   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Méhes Károly: A másik táj, Pro Pannonia, Pécs 2000.

Jász Attila Utolsó csendfokozatok – Poslednji stepeni tišine

 

Jász Attila Szőny, 1966. március 26. –

Utolsó csenfokozatok
 
                                                    Király György csendszakértőnek
 
Az utolsó, megfestetlen akvarell-csendélet már végleg a csendé lesz.
Az utolsó fekete-fehér grafika halványuló fája bokáig belesüllyed,
elmerül az idő szürkületkor felhabzó, sűrű ködtengerébe.
Az utolsó olajfestmény alkonyatkék műteremcsendje
zeneként szólal meg halkan, de kikapcsolhatatlanul.
 
Forrás: https://ujforras.hu/jasz-attila-utolso-csendfokozatok-vers/?fbclid=IwAR3b4FF1Jidc1SCEQbFZixfFwoCBHSSGVM6dvt2qut5wNK1KdT765zIc2z4
 
 
Poslednji stepeni tišine
 
                                                   stručnjaku tišine Đerđu Kiralju
 
Poslednji ne naslikan akvarel mrtve prirode već konačno tišini pripada.
Sve bleđe drvo poslednje crno-bele grafike se do gležnja tone,
u svanuću u penušavo gusto more magle vremena se gubi.
Sutonplava tišina ateljea poslednje slike ulja na platnu
poput muzike se čuje, tiho ali neprekidno.
 
Prevod: Fehér Illés

Bíró Tímea Minden napra egy csoda – Svakog dana jedno čudo

 

Bíró Tímea Csantavér 1989. december 17.  –

Minden napra egy csoda
 
hétfő
anyát bevitték a kórházba
ott majd biztos főtt ételt fog kapni
 
kedd
gombócnak kiskutyái lettek
apa holnapután ássa el őket addig jatszhatok velük
 
szerda
uzsonnára sajtreszeléket is szórtak
a margarinos kenyérre nagyon vigyáztam
le ne szórjam a földre a napszínű kincset
 
csütörtök
anyát hazaengedték a kórhazbó1 azt mondták
nem lehet meggyógyítani ne fogja bent a helyet
nem nagyon értem de örülök hogy itthon van velünk
 
péntek
már nem értük el a fényes gyümöIcsöket de
az éjszakai vihar levert nehány almát
pali bácsi fájáról hajnalban összekakodtam
őket a földről pali bácsi
úgyis csak a disznóknak keveri a moslékba
 
szombat
apának nincs miből pálinkát venni minden pénzünk
elment a gyógyszerekre
apa ordibál biztos nagyon szomjas
 
vasárnap
a templomban még mindig melegebb van mint otthon
néha még fel se melegednek a labujjaim
már vége a szentmisének
a pap bácsi mindig be akar mutatni
istennek de engem úgy neveltek
hogy ne álljak szóba idegenekkel
 
Forrás: Bíró Tímea: A pusztítás reggelei, Fórum Újvidék 2017. 33-34. old.
 
 
Svakog dana jedno čudo
 
ponedeljak
mama je danas u bolnicu stigla
tamo će zasigurno kuvanu hranu dobiti
 
utorak
valjušak je na svet psiće doneo
otac će ih prekosutra zakopati dotle mogu s njima igrati
 
sreda
za užinu na margarinom namazan
hleb i narendan sir sipali pazila sam
da blago boje sunca ne bi na zemlju palo
 
četvrtak
mama je iz bolnice otpuštena rekli su
neizlečiva je neka mesto ne zauzima
baš ne shvatam ali mi je drago da je kod kuće sa nama
 
petak
sjajne voće nismo mogli dohvatiti ali
je vihor noćas nekoliko jabuka sa drva
čika palija otresao u zoru sam
sa zemlje pokupila čika pali
ionako zajedno sa pomijom svinjama daje
 
subota
otac nema para za rakiju sve smo
za lekove potrošili
otac urla zasigurno je jako žedan
 
nedelja
u crkvi je još uvek toplije nego kod kuće
koji put mi se prsti na nozi ugreju
misa je već gotova
čika pop uvek me želi
bogu predstaviti a mene su tako vaspitali
da sa strancima ne razgovaram
 
Prevod: Fehér Illés

Gergely Tamás Bekerítve – Opkoljeno

 

Gergely Tamás Brassó 1952. augusztus 19. –

Bekerítve        Csatárláncba felfejlődve közeledtek.      - Sehol semmi rés - szaladt ki a száján.      Humberto biccentett. Zaj nélkül tette le fegyverét. Lágy mozdulatokkal illesztette vállához a hegedűt, játszani kezdett.      Blasco kiugrott az árokból, s elindult feléjük. Hallotta, amint csőre tölt.      Már az arcuk is kivehető volt. Homloka gyöngyözött; Humbertóra pillantott. Az háttal a lövészárok falának dőlve hegedült tovább. „Háttal az ellenségnek? - ismételgette magában - Hiszen körülvettek!”      Blasco leért a völgybe. A két fegyver egyszerre szólalt meg.      Hátulról érte a fény, az escopota fémlapja megcsillant. „Mit teszel?” - faggatta önmagát, a választ nem találta. Tekintete a Humberto homlokába csüngő fürtökre esett. „Milyen érdekes - gondolta - , a vonót a bal kezében tartja.”      Felemeli a gránátot. Kibiztosítja.      Mit teszel?

Opkoljeno        U navalnom redu su se približavali.      – Neke pukotine nigde – izustio je.      Humberto klimne. Oružje je nečujno spustio. Violinu elegantnim pokretom digao i svirati počeo.      Blaško iskoči iz jarka i prema njima krene. Čuo je, kako metak u cev stavlja.      Već su im i lica videli. Čelo mu je znoj oblio; pogleda Humberta. On je leđima na zid jarka naslonjeno dalje na violini svirao. „Napadačima leđima okrenuto? – ponavljao u sebi – Ta opkoljeni smo!”      Blaško je u dolinu stigao. Oružja istovremeno su se oglasili.      Svetlost ga je straga osvetlio, metalna površina eskopota zablista. „Šta radiš? ” – ispitiva sam sebe, odgovor nije našao. Pogled mu je na na lokne Humberta palo. „Interesantno je – pomislio – gudalo u levoj ruci drži. ”      Podiže granatu. Priprema za aktivaciju.      Šta radiš?   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Gergely Tamás: Latorcza kontinens, Mentor, Marosvásárhely, 1998.

Dragica Draga Grbić Војводино – Vajdaság

 

Dragica Draga Grbić Sarajevo 6. april 1946. –

Војводино   Са лијеве стране мога срца Цвјетају сунцокрети Са десне пшеница зри Моје срце у сред Војводине Расте као кукуруз Својеглаво Високо Надвисило сва поља Па надгледа Као са брда У Босну Недостаје му Ријека шума пропланак Пресадили га овдје А оно би тамо да зри   Војводино Прегазила бих ја тебе Ал си дуга и широка Нема краја твоме зрноплету До поднебесја миришу Хљебови твоји Да се посијем у бразду И изникнем млада Сазрела бих у теби

Vajdaság   Szívem bal oldalán Napraforgó virágzik Jobb oldalán búza érik Szívem Vajdság közepén Kukoricaként nő Makacsul Magasra Minden kaszálót túlnő És szemlél Mint a hegyekről Boszniában Hiányoznak A folyók az erdők a fennsíkok Mindent átültetnék Az meg ott érjen   Vajdaság Elgázolnálak De hosszú vagy és széles Mindenütt érett mezők várnak A horizont Kenyérillattal telt Ha egy barázdába vetném magam És fiatalként megjelennék Meg benned érnék   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor