Dejan Đorđević *** (Budim se…) – ***(Felébresztett…)

 

Dejan Đorđević Velika Sejanica kod Leskovca 2. januar 1970. – 

***   Budim se  Zbog pogleda u plavo  Zbog vrtoglavog kruga  U kome se gubim  Možda? Budim se  Zbog onoga što je nacrtano I što može da se izbriše. Budim se  Zbog tvojih koraka  Koje čujem  Jer znam da dolaziš  Zbog dlanova ruku  Koji se znoje pri pomisli. Budim se s pesmom, s tvojim glasom U strahu da tebe ne uspavam  Budim se da bih te voleo.

***   Felébresztett A kék kilátó, A szédítő kör, Melyben esetleg Eltűnök? Felébresztettek A kitörölhető Rajzok. Felébredtem, Lépteidre. Hallom Ahogy közeledsz, Érzem izzad a tenyér, Magára a gondolatra. Dalolva ébredek, hangoddal, Félve, nehogy elaltassalak. Felébredtem, hogy szeresselek.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Katarina Sarić Nemušta – A néma nő

 

Katarina Sarić Budva 10. mart 1976. – 

Nemušta
 
Sinoć mi je rekao te dvije famozne riječi
nakon kojih je uslijedio tajac
opsjene
i naravno pajac
dvorska luda iz mene
koja se opet pita
– da li sam ikada voljela
nježan je i mio
upravo onakav kakav ti nikada nisi bio
i ne pada mi napamet – nemoj ni da pomisliš
ili pogrešno shvatiš
iako je to naša klet
opšte mjesto
kamen spoticanja koji sam obradila i okačila oko vrata
ne viđa se tako često
takav dragulj
izvađen s dna okeana mulj
– da od vas dvojice krpim jednog cijelog
ni crnog ni bijelog
samo kažem
da me pitao plašljivo i stidljivo
kao da mi je nešto kriv
dirljiv
u iščekivanju da mu uzvratim na te dvije riječi
i nisi mi ti preči
tek sam se dosjetila da ih ni tebi nikad nisam rekla
da iz mene nije poteklo o ljubavi ni slovo
nikom
eksplicitno
ni glas jedan nekmoli tih sedam iz tvorbe za to famozno
volim te
nisam od onih koji potpisuju i pečatiraju zaklinju se krupnim riječima
kojima najčešće na kraju sami profitiraju
grozno
žao mi je ali i nije
ja ih živim zgusnuta i akumulirana oko semantičkih polja
po kojima gazim postojana
ni lošija ni bolja
tek dosljedna samo
i sad da me pozoveš nakon ovolikih godina srce bih ti iščupala i na dlanove položila
u vatru i u vodu
tebi
kojem nikad nisam rekla da sam te voljela
ni onda ni u jednom trenu
kamoli zauvijek
a šta tek
onda da kažem njemu
 
Izvor: https://strane.ba/katarina-saric-poezija/
 
 
A néma nő
 
Tegnap este mondta azt a két nevezetes szót melyek után
a látomás néma csendje
következett
és természetesen a pojáca
bennem az udvari bolond
ismét kérdi
– szerettem-e valaha is
gyengéd és kedves
éppen olyan amilyen te sosem voltál
és eszembe sem jut – arra ne is gondolj
tévesen ne értelmezd
igaz ez a mi átkunk
általános hely
akadály melyet feldolgoztam és nyakamba akasztottam
ilyen ék
óceán-mélyről felvett hordalék
ritkán látható
– igen kettőtökből egy egészet gyúrok
se feketét se fehéret
csak mondom
ha félénken szégyenkezve megkérdezte volna
mint egy megbántottól
megható
arra a két szóra feleletemet várja
és a fontos nem te vagy
most jöttem rá eddig még neked sem mondtam
belőlem egy csepp szeretet sem eredt
senkiért sem
egyértelmű
egy hang sem nemhogy arra a híres szeretlek tégedre
gyártott hét
nem tartozom az aláírókhoz és pecsételőkhöz nagy szavakkkal fogadkoznak
melyekkel a végén leginkább egyedül nyernek
iszonyú
sajnálom vagy mégsem
szemantikus mezők között tömören felhalmozva élek
állhatatosan azokon gázolok
nem vagyok se jobb se rosszabb
csak következetes
és most ha annyi év után felhívnál szívedet kicsupálnám tenyeremre
tűzbe vízbe tenném
neked
akinek sosem mondtam szeretlek
akkor sem egy pillanatra sem
nemhogy egy életre
szóval
neki mit mondjak
 
Fordította: Fehér Illés

Dušan Gojkov № 15 - № 15

 

Dušan Gojkov Beograd 11. avgust 1965. –

№ 15   ljubavi sve zaboravljene jutarnji čaj s malo mleka svi iznevereni prijatelji toplina zajedničkog kreveta izlasci i zalasci sunca rastanci i raskidi pokušaji smrdljivi pikavci u pepeljari ispijeni limunovi u čašama od sinoć kravata preko naslona stolice lakirani nokti u leđima zgusnuti dim po sobama dosada

№ 15   szerelem minden feledésbe merül kevés tejjel a reggeli tea a cserbenhagyott barátok a közös ágy melege a napkelték és naplementék az elválások és szakítások a próbatételek a büdös csikkek a hamutartóban az esti pohárból fogyasztott citromlé a székkarfán lógó nyakkendő hátamban a lakozott körmök szobánkban a sűrű füst az unalom   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Dušan Gojkov: Tužne šansone, Kornet Beograd 2015. str. 28.

Zoran Bognar Izgubljeno je samo ono čega si se odrekao – Csupán az illan el, amiről lemondasz

 

Zoran Bognar Vukovar 30. januar 1965. – 

Izgubljeno je samo ono čega si se odrekao   Kažu: ono što je oteto to je i prokleto (i kad-tad mora se vratiti)... A ono čega se sami odreknemo to je izgubljeno zauvek…   Kada smelost postane nonsens onda gubiš tlo pod nogama, gubiš razum i sve do čega i do koga ti je stalo...   Lakoverni bi rekli da je to sudbina, ali u toj smišljenoj opseni sudbina je samo (ne)s(p)retan naziv da bi se opravdalo ono što više nikada nećemo videti...   Veština življenja je pobediti sudbinu, izbeći prokletstvo u kojem je posledica starija od uzroka; ne biti voda u steni koja će u beloj noći da se smrzne i preobrazi je u krhotine...   Ko god da se uljuljkao u taj san moraće naprasno da se probudi. U protivnom, u njegov krvotok će se useliti otrov od kojeg ne strada samo telo, nego i čisto srce i bistar um...   Ovaj svet je samo privid. Prihvati to... Nemoj da misliš da večno je... ni voda koju piješ, ni vazduh koji dišeš, ni vatra koja te greje, ni zemlja po kojoj hodaš... Prihvati to... ni peti element nije (više) duši dovoljan...   Stoga, ako jednom zaćutim, okrenem se i odem, to ne znači da si ti pobedila... to (samo) znači da više nisi vredna moga vremena...   Bela Crkva, 2013.

Csupán az illan el, amiről lemondasz   Állítják: az elrabolt átkozott is (előbb-utóbb vissza kell adni)… De amiről önmagunk mondunk le, az örökre elillan…   Amikor a bátorság ostobaság, lábad alatt talajt veszítesz, veszítesz értelmet, mindent és mindenkit, amihez, akihez ragaszkodsz…   A hiszékenyek a sorsra hivatkoznának, de ebben a megfontolt káprázatban a sors csak egy körmönfont kifejezés, hogy mentsük azt, amit soha többé nem látunk…   A sorsot legyőzni, életművészet, elkerülni az átkot, melyben a következmény okot előz; ne légy víz a sziklában, mely  megfagy a fehér éjben és  törmelékké változtatja…   Bárki is ebben az álomban ringatja magát, bizonyosan fel kell ébrednie. Ellenkező esetben vérkeringésébe méreg kerül, mely nem csak testet, szívet és elmét is pusztít…   Ez a világ csak látomás. Fogadd el… Ne gondold, hogy bármi is örökös… a víz sem, amit iszol, a levegő sem, amit belélegzel, a tűz sem, mely melegít, a föld sem, melyen jársz… Fogadd el… a léleknek (immár) az ötödik elem sem elég…   Ezért, ha egyszer elhallgatok, megfordulok és távozok, nem azt jelenti, győztél… (csak) azt jelenti, hogy időt pazaroljak rád, arra többé nem vagy méltó…   Fehértemplom, 2013.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Zoran Bognar: Insomnija, bele noći Nova Poetika Beograd 2018.

Đorđe Kuburić Грмљавина – Mennydörgés

  

Đorđe Kuburić Bačko Petrovo Selo 1958. –

Грмљавина
 
У Сибиру има птица која грми док лепеће крилима. Личи на тетреба, каткад и на орла.
А има на небу и крилати, црвенокоси старац, покривен перјем, бивши шаман и ковач.
Када подригне, зачује се грмљавина. А лопови панично беже од муња што их старац пљује на њих.
Једном сам, пловећи чамцем видео змаја како удара у бубањ и твори потмули, удаљени зук.
Вода је заиграла, па се смирила.
Зачула се труба.
Зазвонило је са оближње цркве.
Затутњала је земља.
Замукле су секире и чекићи. Под оближњим храстом замешкољили су се жиреви, цаклећи бисери.
 
Ко ли ће схватити ширење облака,
тутњаву страшну његових шатора?*
 
Е, да ми је бити непогодосник, да јашим бика и држим гром.
 
*Јов, 36, 29-3
 
Izvor: Ђорђе Кубурић: Клепсидра. Културни центар Новог Сада, 2020.
 
 
Mennydörgés
 
Szibériában egy madár, míg szárnyait lengeti, mennydörög. A fajdra hasonlít, néha a sasra is.
De van az égen egy szárnyas, vörös-hajú, tollakkal takart apó is, egykori sámán és kovács.
Mikor böffent, mennydörgés hallatszik. A tolvajok meg fejvesztve menekülnek az apó által rájuk köpött villámok elől.
Egyszer, csónakázás közben sárkányt láttam, ahogy dobolt, fojtott, távoli hangot keltett.
Táncra perdült a víz, majd megnyugodott.
Trombitaszó hallatszott.
A közeli templomban harangozni kezdtek.
Rengett a föld.
Elnémultak a balták, a kalapácsok. A közeli hárs alatt makkok, pompás gyöngyök mosolyogtak.
 
Értheti-e valaki, miért terül szét a viharfelhő,
miért dörög annak sátra?¹
 
Bár elfogadhatatlan lennék, hogy bikát nyargaljak és villámot tartsak.
 
¹Jób könyve, 36:29.
 
Fordította: Fehér Illés

V. P. Снегови детињства – A hó gyerekkoromban

 

Vasa Pavković Pančevo 3. februar 1953. –

Снегови детињства   Ако кажем да су снегови мог детињства били већи и дубљи, ништа нисам рекао, у ствари.   Јер сада обично и нема снега и немам са чим да поредим детињство.   Сећам се само како би се од леда скореле рукавице, а дах жарио крагну капута, док сам се свеједнако успињао уз брег, па спуштао доле па успињао, па спуштао, са другарима, у недоглед, пртећи дрвене санке.   Као да сам већ слутио да се то неће имати са чим да пореди једног дана – који је, ево, дошао.

A hó gyerekkoromban   Mikor azt állítom, gyerekkoromban több hó volt és mélyebb, tulajdonképpen semmit sem mondtam.   Mert napjainkban rendszerint nincs hó és nincs amivel gyerekkoromat összehasonlíthatom.   Csak arra emlékszem, ahogy a kesztyűk a jég miatt kérgesedtek, a lélegzet meg a kabát gallérját égette, míg semmivel sem törődve a dombra másztam, majd ereszkedtem, másztam, ereszkedtem, a barátokkal, vég nélkül, faszánkót húzva.   Mintha már akkor sejtettem volna, egy nap, – amelyik, íme eljött – nem lesz mivel összehasonlítani,.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Izvor: Васа Павковић: На одморишту, Народна библиотека „Стеван Првовенчани“ Краљево, 2019. стр. 13.

Faiz Softić Besmrtni grad – Halhatatlan város

 

Faiz Softić Vrbe kod Bijelog Polja 1958. –

Besmrtni grad   Na vrhu Švarcvalda Leži gradić Lenckirh U kojem još niko nikad Umro nije.   Svako ode za svojim poslom I smrt bježi brdima.   Niko, baš niko nikad Ovdje umro nije. I ne bih da budem prvi.   Jeste, možda, jedna starica, Veli mi recepcionar smježuranih obraza Iz kojih niču rijetke žute dlake.   Živjela je u kući na kraju grada. I ponekad, u prva predvečerja, Pomjerila bi zavjesu na prozoru.   Već odavno, Ima možda i dvadeset godina, Zavjesa se nije pomjerila.   Tamo gdje je trebalo biti groblje Zasadili su borove i sada oni Čuvaju svoj grad od smrti Koja bi mogla doći iz vazduha.   U gradiću Lenckirh Na vrhu Švarcvalda Nikada niko umro nije. Niti je i jedna kapljica krvi Pala na zemlju Po svu zimu snijegom pokrivenu.   Teče rječica gradićem I sedam puta za noć mijenja melodiju, A zakleo bih se Da je promijenila i tok I da je jutros osvanula tekući U suprotnom pravcu od onog Kada sam je sinoć posmatrao Sa terasice svoje sobe U kojoj moja draga Iz sna progovara: U gradiću Lenckirh Nikada niko umro nije, Pa neću ni ja.

Halhatatlan város   Lenzkirch városka, Ahol eddig még Senki sem halt meg, Schwarzwald tetején fekszik.   Mindenki végzi a maga dolgát, A halál meg a hegyekbe menekül.   Senki, itt eddig soha senki Sem halt meg. Nem szeretnék az első lenni.   Igen, talán egy anyóka, Mondta a recepciós, akinek aszott arcából Sárga szőrszálak meredeztek.   A falu szélén lakott. Néha alkonyatkor Elmozdította ablakán a függönyt.   Egykor, Talán húsz éve már, hogy A függöny nem mozdult.   Ott, a temető helyén Fenyőfákat ültettek és most Azok őrzik a várost, esetleg A levegőből érkezhető haláltól.   Lenzkirch városkában Schwarzwald tetején Soha senki sem halt meg. A télen hóborította Földre, Egyetlen csepp vér sem esett.   A városkán keresztül folyó Folyó dalát éjjel hétszer változtatja, Megesküdnék arra is, Folyását is megváltoztatta És hajnalhasadáskor Az ellenkező irányba folyt, ahhoz képest, Ahogy tegnap est Szobám karzatáról néztem, Melyben kedvesem Álmában szólt: Lenzkirch városkában Soha senki sem halt meg, Hát én sem fogok.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor