Acsai Roland A sólyom húsvétja – Uskrs sokola

Acsai Roland Cegléd, 1975. június 16. –

A sólyom húsvétja Mekkora kitartással ül kavics-fészkén – Alatta csírázó tojások. Mint egy kizöldülő                                                     búzaföld. Ahány tojás, annyi bolygó, És mindnek ő a Napja, Ez a sólyomtojó. A kötelességtudás mintaképe. Kilépett a mi időnkből, És átlépett a tojásokéba, Mindegy, hogy odakint felkel a nap, Vagy alkonyul. Behunyja a szemét, aztán kinyitja; Fedőtollainak hol ezt, hol azt A cserepét próbálgatja a szél. Tökéletes épület. Nagyszombat van, de ő nem tud róla. Most készül tovább vinni faját. Most Készül újjászületni. Most minden Jelképes húsvéti tojás Ezeket a tojásokat ünnepli.

Uskrs sokola I istrajno sedi na svom gnezdu od belutaka – Ispod nje jaja klijaju. Kao proletno pšenično                                                               polje. Koliko jaja, toliko planeta, I svima je Sunce ona, Ta soko-nosilja. Uzor vršenja dužnosti. Istupivši iz našeg vremena U vreme jaja se preselila, Sve jedno je da li je vani svanuće Ili sumrak. Zatvara oči, potom otvori; Vetar čas ovaj, čas onaj crep Pokrivača od preja isprobava. Savršena građevina je. Velika subota je, ali ona za to ne zna. Sprema se da svoju rasu održi. Sad se za preporod sprema. Sad Svako jaje simbolično uskrsno jaje je, Ova jaja slavi. Prevod: Fehér Illés

Forrás: Acsai Roland: Szellemkócsagok L' Harmattan Kft.  Budapest 2017.

Jász Attila (kövek rezgése) – (treptaj belutaka)

Jász Attila Szőny, 1966. március 26. –

(kövek rezgése)* A szív vak sugárzása hiányzik. Ahogy ő írt. Testvére volt minden kőnek. Meteoritnak és aszteroidának. A kihűlt fény, a csillagok szerelmese. A sok földi nehézség miatt bánatában inkább visszaköltözött. Oda. Ahonnan jött. Mielőtt testet öltött. Lejárt a szolgálata. Nyolcvanhárom évig bírta, talán a műholdak és kisbolygók közt ő is hazát talált. Marad egy félig telt pohár, kövek folytonos, halk rezgése, fohász. * Csokits Jánosnak

(treptaj belutaka)* Nedostaje slepo blistanje srca. Kako je on pisao. Brat je bio svakom belutku. Meteoritu i asteroidu. Zaljubljenik je u ohladnelu svetlost, u zvezde. Zbog mnoštva ovozemaljskih poteškoća u svojoj tuzi preselio se. Tamo. Odakle je došao. Pre otelovljenja. Mandat mu je istekao. Osamdeset tri godine se držao, možda među umetnim satelitima i planetama i on je dom našao. Ostaje poluprazna čaša, neprekidan tih treptaj belutaka, molitva. *Janošu Čokiču (pesnik, 1928 – 2011) Prevod: Fehér Illés

Forrás: Jász Attila: Belső angyal – készülő kötet  

Dragana Tripković Ostrvo – A sziget

Dragana Tripković Cetinje 26. aprila 1984. –

Ostrvo Važno je zvati se tako kao ti. Onda možeš ukrstiti pogled sa putnicima na brodu, dok promiču pored tvog ostrva. Taj pogled je sličan samo po tuposti. Ostrva su pitanje izbora. Jutro je izmiješano pravilima nestajanja. Sva ta jutra i pravila služe da samo ubiješ dosadu… Ništa ne donosi tako ozbiljne zaključke, kao kad se nađeš ispred kapije straha. Važno je biti na ostrvu. Otud’ se bolje vidi, kaže Prospero. Melanholija te svakako sačeka, pa makar pala sa palminog drveta. Pravo u tvoj strah, pravo u tvoj zaključak. Važno je pristati sada na sebe. Ne pristati na ono Prije, niti ono Unaprijed. Sve ostalo su imena, ostrva, imena, ostrva, ostrva.

A sziget Fontos, hogy mint téged, úgy szólítsanak. Akkor, míg szigeted mellett haladnak el, nyugodtan tekinthetsz a hajón utazók szemébe. Az a tekintet csak tompaságában hasonló. A sziget választás kérdése. A reggel a tovatűnés szabályaival keveredik. Mindezen reggelek és szabályok csak unaloműzésre szolgálnak... A rettegés kapuja előtt hozott döntés súlya semmimáshoz sem hasonlítható. Fontos, hogy a szigeten légy. Onnan jobban látni, állítja Prospero. A búbánat mindenképpen vár, ha a pálmafáról is estél le. Egyenesen félelmedbe, egyenesen döntésedbe. Fontos, hogy jelen énünket fogadjuk el. Ne azt az Előzőt, sem a Jövendőt. Minden más csak név, sziget, név, sziget, sziget. Fordította: Fehér Illés

Izvor: http://okf-cetinje.org/dragana-tripkovic-stihovi-od-pijeska/

Mišo L. Korać Posmrtna svadba – Posztumusz menyegző

Mišo L. Korać Sombor 10. mart 1950. –

Posmrtna svadba Roditeljima Ponoć je prošla Gase se lampe u daljini. Majci niz obraz suza. Poljubac u  ruku, put ka tmini. Kao sat na raskršću, na vjetrometini, tiktakće srce u tišini i stane... Riječ se u suzu pretoči. Hvala... Sestrinski jauk u daljini "Jesi l' nam se majko, naspavala, Jesi l 'morne zatvorila oči"... Roditeljski okup. Posmrtna svadba. Košulja s opšvicama, Broš, skup prsten vjenčani... Najljepši osmjeh na ivicama još toplih usana njenim... Poslednji silazak niza stepenice, Ni da se okrene,                 jekne,                    naljuti... Crni svatovi,               promiču ulice,                          umrlice,                            telegrami, opet umrlice.... Prinose tužni prvičari posmrtnu mladu sa ocem na ponovno vjenčanje. Skup crnih marama, sestrinsko do boga naricanje. Božje svadbeno pojanje... Stisak koščate ruke, kao spas od muke, spored imetka i ostatka, spored reda i redka. Sa dobrim od danas                  da vam se vraća,                  da vam se u domu,                  da vam se u rodu,                  sa pjesmama,                  sa veselim kolima,                  dolazi na vrata... U sjećanju mi počasni plotun,                  očeva ordenja,                  govori,                  odlikovanja... Starica majka, posmrtna mlada, budi u nama nježnost,                   osjećanja. Od svakog sina ponaosob                    zaklinjanja... Odive, sestre, tužbalice kite svadbare crnim krinovima na dar Bogu pred oltar vječni ponosne porodice pale svijeće nektar tečni, vječitiom mladencima... Kao Hor mudrih staraca pred pokajanje, dvoglasno zapjevaše "svatovsku pjesmu" mrtvaca sa nijemih usana i mlada i mladoženja: "Blago nama nađe radovanje, dolaze nam djeca na vjenčanje"... A kad noć padne nad gradom, bezglavo šetamo ja i ulica... Samo me negdje iz prikrajka čuva majčina slika sa umrlica...

Posztumusz menyegző Szüleimnek Éjfél elmúlt. A távolban lámpaoltás. Anyám arcán könnycseppek. Kézcsók, sötétbe vezet az út. Útkereszteződésben, szélfújta óraként ver a szív és megáll a csendben... A beszéd sírásba fullad. Köszönet... A távolban nővérem sikolya „Anyám, elget aludtál-e, Szemedet fáradtan húnytad-e le“... Szülők összejövetele. Posztumusz menyegző. Ing paszománnyal, Melltű, becses jegygyűrű... Anyám még meleg ajkán a legszebb mosoly... Utoljára jön le a lépcsőn, Meg sem fordul,            nem szól,                  nem haragszik... Fekete nász,             vonulnak az utcák,                      gyászjelentések,                                  sürgönyök, ismét gyászjelentések... Szomorú tanúk kísérik a posztumusz arát apával az újabb menyegzőre. Fekete kendők gyülekezete, nővérem síránkozása. Isten menyegzői igehirdetése... Csontos kezek kézfogása, gyötrődések megváltása, vagyon és egyebek ellenére, a rend és fegyelem ellenére. Ez a jóság kísérje                   utunkat,                   otthonunkat,                   rokonainkat,                   dalolva,                   vidám kocsikísérettel                   kopogtat a kapukon... Emlékeimben díszsortűz,                  apám emlékérmei,                  beszédei,                  kitüntetései... Öreg édesanyám, a posztumusz ara gyengédséget, jószándékot                  ébreszt bennünk. Külön-külön minden fiától                      fogadalmat... Gyászolók, nővérek, siratók fekete liliomokkal díszítik a násznépet, Isten kegyelmére a büszke család örökös oltára előtt gyertyákat gyújtanak, cseppfolyós nektár a mindörökre fiatal párnak... Mint bűnbánat előtt a bölcs öregek Kórusa, a halottak “ nászdalát“ néma ajkakkal kánonban énekelte az ara és a vőlegény: “Jó nekünk, önfeledten örülhetünk, gyerekeink köszöntenek esküvőnkön“... És ahogy a várost az éj betakarja, céltalanul bolyongunk, én és az utca... De nemlétező rejtekhelyről, a gyászjelentésről anyám képe vigyáz rám... Fordította: Fehér Illés

Izvor: Mišo L. Korać Balkanski voz, Oktotih Podgorica, 2000. str. 51 – 54.

Saša Jelenković pismo trinaesto – tizenharmadik levél

Saša Jelenković Zaječar 8. avgust 1964. –

pismo trinaesto U škrta vremena prispe putnik na neželjeno tlo, pa videvši da opstanak je skopčan s nužnim ustupcima, osvrnu se i nabasa na smerne susetke. Za razbojem jedna povest je tkala izmišljajući uvek novog junaka, no prizor nikada ne dočeka svršetak – povratak ili nestanak razmetnog sina. Druga je vezla objašnjenje – belom čipkom – uokrug priče – kao šećerni preliv vrh šampite – zavodljivo toliko da skrene pažnju s praznine što je krasila rukodelje tkalje. Iako svoje razapinjahu mreže, ne beše načina ni puta da bi vezilja uzdigla se do umetnosti, a tkalja umakla banalnosti zanata.

tizenharmadik levél Szűkös időkben lépett az utas a nemkívánt földre, látta, megmaradnia csakis engedményekkel lehetséges, körülnézett, szorgos szomszéd- asszonyokba botlott. Egyik a hímzőkeretnél egyre újabb hősöket kitalálva történelmet hímzett, de sosem volt vége a jelenetnek – kérdés, a hetvenkedő fiúra milyen sors várt. A másik jegyzeteket varrt – fehér csipkéből – körbe meséket – mint holmi cukormázt a tortára – annyira elragadót, hogy a csiricsáré kézimunkáról a figyelmet elterelje. Bár hálójukat kifeszítették, a hímzőnők munkája művészi szintre nem emelkedhetett, a szövönő meg a sablontól menekült. Fordította: Fehér Illés

Izvor: https://antologija.weebly.com/sascarona-jelenkovi263.html

Rebeka Čilović Nasljednica prognane – A száműzött örököse

Rebeka Čilović Berane 8. jul 1988. –

Nasljednica prognane Zagrizla bih jabuku koju sam hiljadama godina                                                                      prije Vidjela u tvojoj bašti Plašim se da su mi zubi slabi Pokušam li Ostaću ružna Ne znaš koliko sam puta Poželjevši tuđe Gubila Snagu Ujeda Sada me nudiš Šamaraš me svježe obojenom kosom Uzimaš eterično ulje I prosipaš ga po mom tijelu Želiš da izbrišeš starost vremena Ideš Kažeš Uzmi je Neće te, valjda,  i ovoga puta Kazniti Bog

A száműzött örököse Beleharapnék a kertedben több ezer éve Látott almába Félek fogaim gyengék Ha megkísérlem Csúnya leszek Másét megkívánva nem tudod Hányszor Veszítettem Harapásom Erejét Most csábítasz Frissen festett hajjal pofozol Éterolajjal Hinted testemet Az időből a múltat akarod törölni Indulsz Mondod Vedd el Isten talán most nem Büntet Fordította: Fehér Illés

Izvor: https://antologija.weebly.com/rebeka-268ilovi263.html

Dijana Tiganj Ljubavna – Szerelmes

Dijana Tiganj Prizren 06. februar 1995. –

Ljubavna Kad pre spavanja Poželiš mi laku noć  Formalno me poljubiš  I okreneš se  Između nas zid se stvori. Ostanem budna.  Dišem. Ćutim.  Sanjam tvoje ruke na svojim bedrima. Sanjam tvoj dah na mom Vratu.  Sanjam nas.  Otvorenih očiju.  Sanjam da sam ti važna.  Da progutavši ponos  Učiniš me posebnom. Kao nekad.  I do jutra čekam...  Očekujem... Nekad se i ostvari. Zadovoljen Ostavljaš me u bunilu. Kad bi bar malo osećaja bilo tu....  Ali te čekam.  Svjesna da  Ja želim. Tvoje tijelo... Volim... Ne, nije to ljubav.  Ne smije biti...  Glupa si, govorim sebi.  Budi hladna, govorim sebi.  To je samo strast, naređujem sebi.  Drama. Bez čina. Samo glumci. U meni zaljubljena i realna budala se bore.  Rezultat: budala  Koja se zaljubila u onog " Ponosnog" kome nije... I zato... Kad pre spavanja  Poželiš mi laku noć,  Poželim da ostaneš, Bar još par sekundi.  Da jedan glup kompliment izvučem Pa da žvaćem i gutam tu gorku Milostinju... Nevažno. Poželim,  Ali više ne smijem da kažem. Postoji pravilo koji sam prekršila i sada plaćam ranama golgotskog mučenika. Nikada ti to nećeš shvatiti, Dok spavaš i mišlis i sanjaš  Sam u svom svijetu, Za čiji obilazak kartu nemam.  Nisi mi je dao. Samo si pustio da kao djevojcica provirim unutra.

Szerelmes Mikor alvás előtt Jó éjt kívánva Tessék-lássék megcsókolsz És megfordulsz, Fal keletkezik közöttünk. Ébren maradok. Lélegzem. Hallgatok. Ábrándozok – kezed combomon van. Ábrándozok – leheletedet nyakamon Érzem. Kettőnkről álmodok. Nyitott szemmel. Ábrándozok – számodra fontos vagyok. Hogy büszkeségedet félre téve Különleges lénnyé varázsolsz. Mint egykor. És reggelig várok... Várom... Olykor beteljesül. Kielégítetten Hagysz az önkívületben. Bár valami érzés lenne itt... Mégis várlak. Tudom Én kívánom. Testedet... Szeretem... Nem, ez nem szerelem. Lehetetlen... Ügyefogyott vagy, mondogatom. Légy kimért, mondogatom. Csak szenvedély, megparancsolom. Tragédia. Felvonás nélkül. Csak szereplők. A szerelmes és a hiteles bolond küzd bennem. Eredmény: „Büszkét” Szerető bolond, aki Rám se... Ezért... Mikor alvás előtt Jó éjt kívánsz, Kívánom, maradj, Legalább pár pillanatra. Hogy egy ügyefogyott bókot kicsikarjak Amit rághatok és keserű könyöradományként Lenyelhetek... Lényegtelen. Kívánom, De többé nem mondhatom. Adott a szabály, megszegtem, ezért most golgotai sebekkel fizetek. Ezt sosem fogod felismerni, Saját világodban egyedül Alszol, gondolkodsz és álmodozol, Ahová nincs belépőjegyem. Nem adtál. Csak megengedted, hogy kislányként Bepillantsak. Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor