Zdenka Valent Belić Put u etar – Az éterbe vezető út

 

Zdenka Valent Belić Bačka Palanka 25. decembar 1975. – 

Put u etar   Probudim se ujutru i vidim da me nema. Kroz pukotinu na ždrelu kao freon izvetrilo sve, sem skorenog bola.   Tuda je duša našla put u etar.

Az éterbe vezető út   Reggel felébredve látom, nem vagyok A garaton lévő nyíláson keresztül, a kérgessé vált hányattatáson kívül, freonként, minden eltűnt.   A lélek az éterbe vezető utat itt találta meg.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Katarina Sarić Lutka od krpe – Rongybaba

 

Katarina Sarić Budva 10. mart 1976. –

Lutka od krpe
 
Dan u kojem Crnjanski preko Nađe ulazi u moj život
kao dijete naopako rođeno
forcepsom
odrezao je moje posljednje napore da se uklopim u propisom
utvrđene standard
 
(Nađa je ruska plemkinja na imaginarnom tronu)
Ona živi od šivenja krpenih lutki
u Londonu
u vrijeme koje bezglavo žuri
hukti
Ona
milina
divljina jedna koja prodire u civilizaciju
neobuzdanost koja ne poznaje matricu
krpi njene zagađene genocidne otvore
gordo ćuti i trpi
 
Dan u kojem se rađam kroz Nađu
dan je u kojem puštam štakore
niz kanalizaciju
spaljujem papirnate brodiće
pljujem na Evropu
– a zapravo je dan mog biološkog rođenja obilježen pucnjavom i sadnjom jednog vitog bora
rukom mog pijanog oca
osvetnika tom životu skotu
 
(Govorili su mi mnogo kasnije da se nijednoj Crnogorki nije kao meni obradovalo)
 
I da sam dobila kraljevsko ime
da ne mine
sjećanje na dozu odgovornosti
 
Uvijek mora neko da prkosi
 
ali bilo je to mnogo prije mogućnosti izbora
progona i prorokovanja
 
Nikad u svom selu nemoj da budeš ovca
paljenica žrtva
 
Dan u kojem farbam kosu i sašivam proreze na dupljama
dan je u kojem lutka krpena
postajem
pravim se mrtva
 
Neko nas iznad uvijek posmatra
 
dajem
djevojčicama da je oblače
dobacujem je dječacima da se poigraju
 
Neki nas događaji zarežu za čitav život
 
Dan u kojem počinjem da vezem plaštenicu za ćivot
dan je đavolom dan
za vještice na metli
došljake koji su posjekli
bor sa ćoška naše ulice
(smetao je prilazu novoiznikle petospratnice)
 
Nikad više nisam pokazala svoje pravo lice
Nikad više nisam pustila prirodnu boju kose
niti korak kroz onaj posječen ćošak
pojela sam sav mrak
kad zaustila sam riječ o poštenju
Neki nas događaji pokose
 
u jednom trenu
a za život cijeli
 
Izvor: https://strane.ba/katarina-saric-globus-hystericus-izbor/
 
 
Rongybaba
 
Az a nap mikor Nágyán keresztül Crnjaski¹ életembe lépett
mint afféle fogóval visszára
született gyermekbe
az utolsó nekirugaszkodásomat is elvágta hogy az előírt szabályokhoz
alkalmazkodjak
 
(Nágya képzeletbeli trónon ülő orosz nemes nő)
Rongybabák készítésével keresi kenyerét
Londonban
amikor minden rohan
lobog
Ő
a gyengéd
a civilizációba törő őserő
matricákat nem ismerő féktelenség
fertőzött népirtás hasítékait foltozva
büszkén hallgat és tűr
 
Az a nap amikor Nágyán keresztül megszületek
az az a nap amikor a patkányokat
a csatornahálózatba engedem
a papírhajókat elégetem
Európára meg köpök
– az a nap tulajdonképpen a lövésekkel és részeg apám a kegyetlen életen bosszút álló
keze által karcsú fenyő ültetésével megjelölt nap
biológiai születésem napja
 
(Sokkal később állították annyira mint nekem egyetlen montenegrói nőnek sem örült)
 
És királyi nevet kaptam
hogy holmi
felelősséghányad emléke ne múljon
 
Dacolni valakinek mindig kell
 
de ez jóval a kiűzetés és jövendölés közötti választás
lehetősége előtt volt
 
Faludban sosem légy bárány
elégetett áldozat
 
Aznap mikor hajamat festem és az üregek hasítékait varrom
aznap amikor rongybaba
leszek
magamat halottnak tetetem
 
Felettünk valaki mindig figyel bennünket
 
kislányoknak
adom hogy felvegyék
fiúknak dobom hogy játsszanak vele
 
Bizonyos események egész életünkben rögzülnek
 
Az a nap amikor az ereklyetartóra elkezdem a palástot kötni
az az ördög napja a seprűnyélen
repülő boszorkányok napja
a jövevényeké akik utcánk
sarkáról kivágták a fenyőt
(az új ötemeletes bérház bejáratát zavarta)
 
Igazi arcomat soha többé nem mutattam meg
Természetes hajszínemet soha többé nem hagytam meg
de arra a kivágott sarokra sem léptem
minden homályt lenyeltem
mikor a becsületről számat szólásra nyitottam de meg nem szólaltam
Bizonyos események letaglóznak
 
egy pillanat alatt
egész életünkre
 
¹Crnjaski – Miloš Crnjaski (1893 – 1977) ismert szerb költő.
 
Fordította: Fehér Illés

Dušica Mrđenović Volela bih da se volim – Szeretném ha magamat szeretném

 

Dušica Mrđenović Sombor 23. oktobra 1990. –

Volela bih da se volim   pa da mi više nikada: ne izmiče tlo pod nogama ne presedne zalogaj ne sedi slon za vratom ne studene prsti   volela bih da se volim   dok skakavci jedu letinu dok suša cepa zemlju dok kiša čini da usev gnji   dok kiša pada volela bih da se volim kad grmi i kada sevne samo sebe da vidim sama sa sobom da likujem nad prirodom   volela bih da sa sobom u miru kafu pijem da se umijem i pomilujem lice na koje sam pljuvala volela bih da ne psujem da dišem i osećam kako dišem da ćelije pevaju volela bih…   volela bih da se volim toliko ili bar onoliko koliko me vole neki čudni ljudi.

Szeretném ha magamat szeretném   és soha többé: nem veszíteném el lábam alól a talajt nem esne rosszul a falat   nem ülne nyakamon elefánt nem fagynának meg ujjaim   szeretném ha magamat szeretném   míg a sáskák a termést zabálják míg a szárazság a földet szaggatja míg a sok esőtől rohad a vetés   míg esik az eső szeretném ha magamat szeretném mikor dörög és villámlik csak magamat látom egyedül önmagammal a természetet gúnyolom   szeretném önmagammal a kávét nyugodtan meginni önmagam köpködte arcomat lemosni és simogatni szeretnék nem káromkodni lélegezni érezni ahogy lélegzek sejtjeim énekelnek szeretném…   szeretném ha magamat nagyon szeretném vagy legalább úgy ahogy néhány furcsa ember szeret.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: https://nigdine.com/dusica-mrdjenovic-pesme/

Dušan Savić Oda pesniku – Óda a költőhöz

 

Dušan Savić Banja Luka 21. avgust 1952. – 

Oda pesniku        U momentu kada udahnemo prvi vazduh ispuštamo krik kako bismo svima dali do znanja da smo živi. Ili pak krik od straha pred nepoznatim svetom u koji smo bačeni nakon ugodne sigurnosti. Dobro ušuškani i potpuno zaštićeni. Kod presecanja pupčane vrpce dobijamo i prvi udarac u životu. Pravo je čudo taj put od bolnog dočeka. Tada nastupa majka koja umiruje kako se ne bi osećali usamljenim i napuštenim. Nagonski započinje refleksna igra. Taj osećaj veoma snažne potrebe za uzimanjem hrane prati nas od prvog do poslednjeg daha. Koliko će ta potreba tokom života biti izražena zavisi od mnogih okolnosti, pa i od okruženja u kojem odrastamo. Ako nam se posreći da živimo u izobilju, sva je prilika da ćemo brzo postati izbirljivi, bezobrazno zahtevni gnjavatori i često odbijati mnoge stvari koje drugi proždiru očima.      Tada ponovo na scenu stupaju majke, te umešne čarobnice kuhinje koje pripremaju ne samo ukusne nego i za oko lepe đakonije, a sve u nameri kako bi se neki nevoljni razmaženko odlučio da nešto pojede. Šire se tada opojni mirisi mnogih aromatičnih ili pikantnih mirođija, čudesnih jela i slatkiša, svake masti za velike slasti. Nekom je hrana mora, a nekom nedostižna borba večita. Nekom previše, a nekom premalo, ili nikako!      A kako je pesniku? Čini se i teško i lako. Jer ne može da mu se otuđi ništa, ni ono što ima ni ono što nema. Duša je njegov jedini posed, on drugoga poseda nema niti želi da ima. Sav je satkan od snova, pa glad spominje retko. Samo žeđ kao čežnju, žudnju, istinu... Pesnik peva ili ćuti. A kad peva i svoje verse zapisuje, nasiti se tada reči od svake ugode i rime, i nesebično ih deli s duhom gladnima. Forma mu je više od umeća, pa kad iskrsne prilika, jednako dobro prepoznaje i lepotu, i slast kulinarskog umeća. Pouzdan je ocenitelj i uživalac ovozemaljske hrane. A, bez okrepljujućeg napitka nema potpunog doživljaja. Pesnik zna majstorski da bira vina.      U svakolikoj lepoti leči sve oko sebe. Sa rečima besmrtnim.

Óda a költőhöz        Az első lélegzetvétel pillanatában sikítunk, hogy mindenki tudtára adjuk, élünk. Vagy csak az ismeretlen világtól való félelem sikolya az, ahová a biztonságból kerültünk. Jól rejtve, a teljes védettségből. Életünk első ütését a köldökzsinór átvágásával kapjuk. Valódi csoda az út a fájdalmas fogadtatástól. Akkor az anya lép a színre, aki nyugtat, hogy ne legyünk magányosak, elhagyatottak. Ösztönösen kezdődik a reflex-játék. Az érzés, a mindenáron való táplálkozás az első lélegzetvételtől az utolsóig kísér bennünket. Hogy életünk folyamán ez a szükséglet mennyire lesz meghatározó, függ a körülményektől, környezetünktől, melyben felnövünk. Ha szerencsénk lesz és a földi javakban dúskálhatunk, hamarosan válogatósak leszünk, pimaszul igényesek és elutasítjuk azt, amit mások szemükkel habzsolnak.      Akkor ismét az anyák következnek, azok az ügyes konyha-tündérek, akik nem csak ízletes, de szemre is szép fogra-valót készítenek, csak azért, hogy az elkényeztetett rosszkedvű valamit megegyen. Bódít a sok ízletes, pikáns fűszer, csodálatos étel és sütemény illata, mindenkinek valami. Van, aki számára nyűg az étkezés, másnak elérhetetlen állandó küzdelem. Egyeseknek a bőség, másoknak a nincstelenség!      És milyen a költőnek? Úgy tűnik, nehéz is, könnyű is. Mert tőle semmit sem lehet elvenni, azt sem, amije van, azt sem, amije nincs. Egyetlen, amivel rendelkezik, a lélek, egyéb vagyona nincs. Álmokból szőtt, az éhséget ritkán említi. Csak a szomjúságot, a vágy, a szenvedély, az igazság… Dalol a költő vagy hallgat. Mikor dalol, sorait jegyzi, kellemes szavakkal, rímekkel telik meg és önzetlenül osztogatja a lelki szegényeknek. Számára a külcsín több a művészettől, alkalomadtán a konyhaművészet szépségét, gyönyörét is egyaránt felismeri. Az e világi táplálék biztos értékelője és élvezője. Viszont frissítő italok nélkül nincs teljes élmény. A költő a borok között is mesterien válogat.      A legkülönbözőbb szépségben maga körül mindenkit gyógyít. Halhatatlan szavakkal.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Dušan Savić: Glavnom ulicom, Gradska Biblioteka Karlo Bijelicki Sombor, 2019. str. 41-42.

Zoran Bognar Ko te je izdao… - Ki árult el…

Zoran Bognar Vukovar 30. januar 1965. –

Ko te je izdao…   Otac mi kaže: ako želiš da saznaš ko te je izdao, onda bi prvo trebalo da odustaneš od zaštite svojih voljenih... Preispitaj se, možeš li to? Dobro se preispitaj, jer priča će se završiti tako što ćeš se na vrlo šokantan, težak i bolan način suočiti sa izdajnikom... i što ćeš postati sličan tankeru koji prevozi teret koji nikad (i nigde) neće istovariti... Upitah oca: zašto tako govoriš o osobi koja te nikada nije izdala? A otac reče: mene nije, ali tebe jeste... i opet će...   Beograd, 2013.

Ki árult el…   Apám állítja: ha meg akarod tudni, ki árult el, először szeretteid védelméről kell lemondanod… Vizsgáld felül magad, képes vagy rá? Alaposan vizsgáld felül magad, mert a mese vége, az árulóval a legfájdalmasabb módon fogsz szembesülni… és leszel terhétől soha, (sehol) meg nem szabaduló tartálykocsi… Kérdem apámtól: miért beszélsz így arról, aki sosem árult el? Apám felel: engem nem, de téged igen… és újra fog…   Belgrád, 2013.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Zoran Bognar: Insomanija, bele noći Draganić Beograd 2013.

Faiz Softić Ako sretneš Refika Ličinu – Ha Refik Ličina1-val találkozol

 

Faiz Softić Vrbe kod Bijelog Polja 1958. –

Ako sretneš Refika Ličinu   Ako sretneš Refika Ličinu Reci mu da Raška I dalje teče posred Novog Pazara; Jesen je, pa se muti. I da se hila davno ukoćena Prima uz duvare Bedema.   Ako sretneš Refika Ličinu reci mu Da se Enes Dazdarević ušutio. Da djeca trče ulicama Sa napisanom pjesmom u ruci i Njegovo pominju ime.   Ako ga sretneš, Ništa ga ne pitaj. Samo pričaj. I čućeš sve o životu Po svijetu rastjeranih Pogledima što kosti lome.   Ako ga sretneš u Lundu, Malmeu, Na brodu između Švedske i Danske U Nemili, Sarajevu, bilo gdje, Reci mu da je u Novom Pazaru Napisan roman Od kojeg boli dan U koji ulaziš ko u hladnu vodu.   Ako sretneš Refika Ličinu U prvi akšam niz polje peštersko Reci mu da pišem pjesmu Njemu namijenjenu Koju neću završiti za ovog života, Ali – nastaviću Tamo.   I ako ne sretneš Refika Ličinu Vjeruj da si ga sreo I s njim pričao o Danilu Kišu i Larsu Gustaffsonu.   Ako ovih dana negdje sretneš Refika Ličinu…

Ha Refik Ličina1-val találkozol   Ha Refik Ličina-val találkozol, Mondd meg neki, Raska Továbbra is Novi Pazar mellett folyik; Ősz lévén, zavaros. És ki tudja mióta vert gyökeret az ármány Bedem2 falai tövében .   Ha Refik Ličina-val találkozol értesítsd, Enes Dazdarević3 elhallgatott. Az utcán a gyerekek Kezükben költeményt tartva szaladgálnak és Nevét emlegetik.   Ha találkozol vele, Tőle semmit se kérdezz. Csak mesélj. És csontot törő tekintetéből Mindent megtudsz a világban Szétkergetettek életéről.   Ha Lundban, Malmöben, Svédország és Dánia között a hajón, Sóhajföldön, Szarajevóban, bárhol találkozol vele, Mondd meg neki, Novi Pazarban Olyan regényt írtak, Amelyik miatt megfájdul az a nap Amelybe mint a fagyos vízbe mégy.   Ha a pesteri mezőn alkonyatkor Refik Ličina-val találkozol, Mondd meg neki, Neki szánt verset írok, Igaz, életem során nem fejezem be, De – Ott majd folytatom.   Ha Refik Ličina-val nem is találkozol, Hidd el találkoztál vele És Danilo Kiš-ről meg Lars Gustaffson-ról beszélgettetek.   Ha ezekben a napokban Refik Ličina-val találkozol…   1Refik Ličina (Lícsina Refik, 1956 – ) Svédországba menekült bosnyák költő 2Bedem – Novi Pazar melletti erődítmény 3Enes Dazdarević (Dazdárevity Enesz, 1965 - ) Novi Pazarban élő bosnyák költő   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Faiz Softić Dok vode teku. NVO Centar za kulturu – Bihor, 2016. 134-135. str.

Podolszki József Tenyeremmel szorítom össze – Dlanovima držim

  

Podolszki József
Feketics, 1946. júl. 28. – Újvidék, 1986. szept. 11.

Tenyeremmel szorítom össze
 
Tenyeremmel szorítom össze
szerteszét tartó homlokomon
és magyarázom fáradhatatlanul
engem a múltam és a jövőm is
jóságra kötelez
és csak hálát csak köszönetet
és megint
csak hálát és köszönetet
rebeghetek akár előre gyártott szavakkal is
szószátyáran
mert a kor terelt zászlaja alá
és nem lenne szép
á nem
végképp nem szabad zsörtölődni
nekem utakat házakat viaduktokat
hidakat vikendházakat és emlékműveket
építenek
a karambol pedig mással és máshol történik meg
mindahányszor
 
Forrás: Podolszki József: Barna, Forum Újvidék, 1982. 50. old.
 
 
Dlanovima držim
 
Svoje čelo u raspadu
dlanovima držim
i neumorno objašnjavam
mene prošlost a i budućnost
na dobrotu obavezuje
i samo reči zahvale
i opet
samo reči zahvale
mogu izgovoriti čak i sa unapred stvorenim rečima
kao naklapalo
jer me je pod svoju zastavu vek terao
i ne bi bilo lepo
o ne
gunđati nikako se ne sme
meni ceste kuće viadukte
mostove vikendice i spomenike
grade
a nesreće svaki put sa drugima i drugde se
događaju
 
Prevod: Fehér Illés