Slavoljub Marković Dubrovnik – Dubrovnik

 

Slavoljub Marković Jakovlje, 1952. – 

Dubrovnik
 
Nedostaje mi Dubrovnik
Strankinje koje se podaju, nenavikle na agresivne Jugoslovene
Bahanalije glumaca
Opijanje u zoru na Stradunu i prskanje vodom nemarnih polivača ulica
Priča o tuberkulozi i Jerži Volkeru
 
Zriju smokve i grožđe na brdima
Sa balkona mi gosti ne odmahuju.
Devojka me ljubi nehajno
Zasićena je: sve želje je ispunila
Uživam da je obasipam srdačnošću
Da je zaprepašćujem strasnim erotizmom koji dugo pripremam i negujem u sebi
Pesme su male usmine
Dodirujem ih
Posle zanosa najzad čujem šaptanje
U ruskom jeziku ne vezujemo predmete za reči niti reči za osećanja
Reči su znaci što ostavljaju tragove koje ćemo tumačiti tek kada izađemo iz vode ogrnuti penjoarom
 
Ujutru ležim sa glavoboljom objašnjavajući kako je prošli dan strvina
Otvori oči, kažeš mi, pejzaži Dubrovnika nisu mrtva priroda na slikama Pisaroa
Ne možeš ih videti bilo kada u muzejima Pariza
Pejzaž je moja haljina čiji šum čuješ dok se oblačim
Novi dan će biti skinut sa fotografija.
Ne! Bolje neka bude ispunjen rečima ruskog jezika
koji studiraš u Berlinu, a koji slušam na terasi gledajući kako mi ispiraš slanu majicu
Telo nagnuto nad lavaboom je grad Berlin koji me podseća na Noldea
Na plaži sa prozora vidim kotaricu sa smokvama
Mirisi hrane zamenjuju žar, ognjište, bokal sa vodom, teglu sa pekmezom koja stoji izvađena iz mog ranca
Toj majici dajem osobine mora i tvojih ruku
Dok je dodiruješ, ona postaje svilena i meka
Postaje azurna
Želim da je obučeš mokru da bi sačuvala oblik tvojih grudi
Posle plahih kiša poboljevaju letnje haljine
Melanholija i obožavanje su reči koje ponavljam
Seks, zaboravljen
I bez ostatka izlučevina a kamoli dodira
Kako mi živimo ovde bez Boga?
Topimo se kao posle snošaja!
Opet, Dubrovnik bez Dubrovčana
Zar bi oni dozvolili da se njihova istorija razvlači po patriotskim pesmama Srba i Hrvata
Po čitankama u kojima se sakuplja i skončava
Ovde nije samo Dubrovnik
Ovde je blizu i grčka istorija
Venecijanci su dovlačili svoje brodove skoro do Lapada
Jesu li Dubrovčani umirali?
Groblje je album tuđih slika: nedopisana pisma,
nekoliko fakata ostavljeni su potomcima
 
Dok govorim ruski kažeš da te hvata seta
I nećeš da odeš sa mnom u Makedoniju
I hodaš uskim ulicam Ohrida
Zar su tamo ulice bašte?
I stolovi su iznešeni na obalu!
 
Izvor: Slavoljub Marković: Probudi me da se igram, Istok Zapad, Zaječar, 2009. str: 15-17.
 
 
Dubrovnik
 
Hiányzik Dubrovnik
A rámenős jugoszlávokhoz nem szokott, magukat átadó külföldi nők
A színészek tombolása
A hajnali részegeskedés a Stradunon¹ és a nemtörődöm utcamosók fröcskölése
A mese a tüdővészről és Jiří Wolkerről
 
A hegyekben érik a füge és a szőlő
Az erkélyről a vendégek nem integetnek.
A lány fásultan csókol
Csüggedt: minden vágya teljesült
Élvezem, ahogy szeretettel árasztom
Ahogy a régen elkészített bennem ápolt szenvedélyes érzékiséggel lenyűgözöm
Kicsi ajka költemény
Megérintem
A rajongás után végre suttogást hallok
Orosz nyelven a szavakhoz a tárgyakat nem kötjük sem a szavakat az érzésekhez
A szavak nyomokat maguk után hagyó jelek, melyeket csak vízből kijőve, fürdőköpenybe burkolózva magyarázunk
 
Reggel fejfájással küszködve magyarázom, hogy a múlt nap tetem
Nyisd ki a szemed, mondod, a dubrovniki táj nem csendélet Pissarro festményén
Párizs múzeumaiban bármikor nem láthatod
Ruhám a táj, amint susogását hallod, míg öltözöm
Az új napot fényképről vesszük le.
Nem! Inkább legyen orosz szavakkal telített
melyeket Berlinben tanulsz és a tornácon hallgatom, lesve, ahogy sóval tele trikómat mosod
A mosdókagyló fölé hajolt test Berlin Noldera emlékeztet
Az ablakból a tengerparton fügével-telt kis kosarat látok
Az ételillatot parázs, kandalló, vizeskancsó, hátizsákomból kivett befőttesüveg lekvárral helyettesítik
Azt a trikót a tenger és karod sajátságaival ruházom fel
Ahogy megérinted, selymes-puha lesz
Égszínkék lesz
Vizesen vedd fel, hogy melled alakját megőrizze
Eső után a nyári ruhák betegednek meg
Mélabú és rajongás, e két szót ismételgetem
A sex, elfeledett
Maradvány nélküli váladék és pláne érintés
Hogy élünk itt Isten nélkül?
Áradozunk, mint közösülés után!
Ismét Dubrovnik, dubrovnikiak nélkül
Hát ők megengedték volna, hogy történelmük a szerb és horvát hazafias dalokban kóvályogjon
A tankönyvekben, melyekben gyűlik és végződik
Ez nem csak Dubrovnik
Itt közel van a görög történelem is
A velenceiek hajóikat egészen Lapadig² vonták
Dubrovniki halt egyáltalán?
A temető idegen képek albuma, meg nem írt levelek,
néhány örökösnek hagyott tény
 
Míg oroszul beszélek, azt mondod, elszontyolodtál
És nem jössz velem Macedóniába
És Ohrid keskeny utcáin nem sétálsz majd
Ott kertek az utcák?
Az asztalok is a parton vannak!  
 
¹Stradun (ejtsd: Sztradun) Dubrovnik óvárosának főutcája
²Lapad – Dubrovnikhoz tartozó, festői félsziget
 
Fordította: Fehér Illés

Kajoko Jamasaki Хтела сам да ти нешто кажем, на пример, о води… – Neked szerettem volna valamit mondani, mondjuk, a vízről…

 

Kajoko Jamasaki Kanazava, 14. septembar 1956. – 

Хтела сам да ти нешто кажем, на пример, о води…   На зимској обали непрестано се мења призор. Иза јаблана појавио се човек.   С црним кофером, да ли се враћа или полази? На реци се не види брод.   На траву, крај воде, слеће птица: да ли сам то ја?

Neked szerettem volna valamit mondani, mondjuk, a vízről…   A téli parton a látvány állandóan változik. A jegenye mögött megjelent egy ember.   Kezében fekete bőrönddel vajh visszatér vagy éppen indul? A folyón hajót nem látni.   A fűre, a víz mellett, madár száll: én vagyok talán?   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Кајоко Јамасаки: こどものいる情景 – Призор са децом, Меридијани, Смедеревска песничка јесен, 2023.

Obren Ristić Овде бих древне довео мајсторе … – Ide mégis ősi mesterek kellenek …

 

Obren Ristić Tijovac, 17. mart 1960. – 

2.
Овде бих древне довео мајсторе…
 
Овде бих древне довео мајсторе Оне што
Осећају пулсирање подземних вода на Тресибаби
У мом завичају и гибање на малом прсту
Десне руке Управо оне којом подупиру земљине
 
Плоче И мапу на малим раскршћима подно
Старе планине као у средишту универзума где
Бескрајна светлина у један je сунчев зрак стала
Или нит која са висина божанских паде
 
Можда копље уперено у ваздушну неку мету
Друга им рука остављена лежи на Светом
Косову У житницама небеским пребира златно
 
Класје И далеке путеве отвара Из саме дубине
Океана и ветрова северних За оне који ће доћи
Они из векова минулих заборављени
 
Izvor: Обрен Ристић: Дарови јутра, Ревнитељ, Ниш, 2024. 24. стр.
 
 
2.
Ide mégis ősi mesterek kellenek…
 
Ide mégis ősi mesterek kellenek Azok akik
Szülőföldemen, a Tresibabán¹ a földalatti
Vizek lüktetését és mozgását jobb karjuk kis ujjában
Érzik Pontosan abban amellyel a föld felszínét
 
Rögzítik És a Stara hegység alatt az univerzum
Központjában az útkereszteződéseken a térképet
Ahol a végtelen fényáradat egyetlen napfénycsóva
Vagy az isteni magasságból esett egyetlen csillám
 
Talán holmi légi célpontra irányított lándzsa
Másik karjuk Szent Rigómező területén nyugszik
Aranykalászt mennyei gabonamezőkön aratnak
 
És távoli utakat nyitnak Az óceán mélyéből
Az északi szelekből Az eljövendőknek
Akik a múlt századokban feledettek
 
¹Tresibaba (ejtsd: Trēszibaba) – hegy Szerbia délkeleti részén.
 
Fordította: Fehér Illés

Miodrag Jakšić Obično po jednu čašu – Alkalmanként egy pohárral

 

Miodrag Jakšić Beograd, 16. april 1969. – 

Obično po jednu čašu   Srećom, savremeni  doktori su u redu i vino tretiraju kao lek, kao potrebu organizma za njegovim sladom. Moderna shvatanja medicne, tako mi idu naruku, da blagotvorno dejstvo, drevnog eliksira, ulazeći na usta, tražeći mozak, ubija tugu. Ja zato, eto, i pijem vino, obično, jednu čašu da ne dobijem rak, jednu čašu, da srce funkcioniše, pa jednu, da krv valjano struji, jednu, da ne ostarim brzo, da metabolizam bude ispravan, još jednu, a čaše nakon, ovih čaša, nailaze, i da bih uživao u vinu. U zdravlje.

Alkalmanként egy pohárral   Szerencsére, tapasztaltak a kortárs orvosok, a bort orvosságként kezelik, olyan valami, aminek zamatára a szervezetnek szüksége van. A modern orvostudomány nekem kedvez, elismert az ősi elixír kedvező hatása, az után, hogy a szájba jut, a szürkeállományt meglelve bánatot öl. Én, íme, ezért iszom a bort, alkalmanként egy pohárral, nehogy rákot kapjak, egy pohárral, hogy a szív munkálkodjon, egy pohárral, hogy a vér csörgedezzen, eggyel, hogy ne idő előtt vénüljek, hogy az anyagcsere megmaradjon, na még egyet, a poharak meg, ezek után sorakoznak, hogy élvezzem is a bort. Egészségünkre!   Fordította: Fehér Illés

Iyvor: autor

Ilija Bakić: *** (izobličenje…) – *** (torzulás…)

 

Ilija Bakić Vršac, 23. 11. 1960. – 

***   izobličenje trouglovi iza pragova raspad visokih tonova silosu su puni reči koje će samleti u pepeo gajenu sluz kojom premazuju asfaltne stubove sudije popisuju kiselost pljuvačke dužinu kose nokte   ćebad datuma taloži između korica izbrisani portret leda dovoljno prozirnog da otkriva utrobu dana ako se međutim odmakne koža ograničava šupljinu a žica glasa razapeta porađa odjeke u senci komete

***   torzulás a küszöbök mögött háromszögek a magas hangok enyészete a magtárolók szavakkal teltek melyeket hamuvá őrölnek termesztett nyálkává mellyel aszfaltoszlopokat vonnak be bírók jegyzik a nyál savasságát a hajszál hosszát   a takaró dátumokat ülepít a fedőlapok között kitörölt jég-arckép elég átlátszó ahhoz hogy felfedje a nappal belső részét de ha elmozdul az üreget a bőr szabályozza a kifeszített hangszál meg az üstökös vetületében visszavert jeleket kelt   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Ilija Bakić: Koren ključa, naličje svakodnevnice, Kanjiški krug, 1999.

Neda Gavrić Само песма – Csak vers

 

Neda Gavrić Banja Luka 27. 07. 1980. – 

Само песма   Могло је бити и то Да се нисмо срели Неко не би имао шта памтити Неко шта заборавити Овако Неко памти Неко полако заборавља.   Могло је бити и то Да се нисмо срели Неко не би написао песму А неко добио песму   Овако...   Неком је остала само песма А неко је из ње изашао Скидајући стрпофе са рамена Као перут.

Csak vers   Megtörténhetett volna Hogy nem találkozunk Valaki nem tudott volna mit megjegyezni Valaki mit elfeledni Így Valaki jegyez Valaki lassan feled.   Megtörténhetett volna Hogy nem találkozunk Valaki verset nem írt volna Valaki meg kapott volna   Így…   Valakinek a vers marad csupán Valaki meg továbbáll Válláról korpaként szórva A legénycsalogatókat   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Неда Гаврић: Јесен жедне душе, Бесједа, Бања Лука, 2025.

Ilija Šaula Korak do ljubavi – Lépte a szerelemig

 

Ilija Šaula Karlovac, 4. decembar 1963. – 

Korak do ljubavi   Čekao sam te te večeri da izađemo. Dolazila si, imao sam osjećaj da me ne primjećuješ. Lovio sam ti pogled, tražeći ga na sebi. Prišla si, pošli smo u mrak. Tražila si šutnju dok si ti smjelo govorila. Postavljala si i pitanja ne dozvolivši da na njih odgovorim. Pitala si za korak do ljubavi, nisam smio da odgovorim riječima. Rekla si da će sva vječnost biti naša, ako te pročitam te noći.   Bila je to još jedna tvoja igra u kojima sam tako rado učestvovao. I te noći sam pohrlio u pravcu tvojih želja. Sve one provjerene sam preskakao, znao sam da želiš nešto novo.   Noć, šetnja bez dodira, po koji uzdisaj i duboko razmišljanje. U momentu iz grla mi se glas ote:   "Večeras na Starom gradu, u maloj sali ples do zore, uz dobru muziku, siguran sam da će to biti pravi korak do ljubavi.”   Prišla si mi, uzela me pod ruku, pogledala sa blagim osmijehom i pružili smo korak prema ljubavi.

Lépte a szerelemig   Vártalak azon az estén, hogy kimozduljunk. Jöttél, úgy éreztem, nem veszel észre. Tekintetedre vadásztam, magamon kerestem. Mellém álltál, a sötétbe indultunk. Míg te mondtad a magadét, engem csendre intettél. Kérdéseidre, hogy válaszoljak, nem engedted. Kérdezted, mi a lépte a szerelemig, válaszolni szavakba öntve, nem mertem. Állítottad, minden öröklét a miénk lesz, ha azon az éjjelen megfejtem titkodat.   Ez még egy részedről olyan játék volt, melyben szívesen részt vettem. Azon az éjjelen is óhajod felé rohantam. A már kipróbáltakat átugrottam, tudtam, valami újat kívánsz.   Éj, érintés nélküli séta, egy-egy sóhaj, meditáció. Egyszerre csak megszólaltam:   „Ma este az Óvárosban, a kisteremben tánc reggelig, a zene kitűnő, biztosam ez lesz az első lépte a szerelemig.”   Hozzám léptél, belém karoltál, mosolyogva rám néztél és léptünk, a szerelem felé.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Ilija Šaula: Žena u meni ili Ja u ženi, Grafičar, Užice, 2014.