Radomir D. Mitrić Barok zmijinog svlaka – Sokrétű a kígyóbőr

Radomir D. Mitrić Jajce 29. aprila 1981. –

Barok zmijinog svlaka

ljubav je svrdlo. detlić što kucka crni šupljag stabla.

ždrebac što juri jarostan žitnim poljem, dugogriv.

klin i burag, vonj memljivog trapa, vlažna satrapija.

lija što lizucka ranu, u gvožđa stegnuta, namamljena

u uzdarja lovca. u koagulum gde je sirište uzdrhtale krvi.

riba u izdahu, s koje vešt nož hitro skida krljušt. bestragija,

lagum mraka gde stegna pevaju himne tučanoj sablji.

biber u avanu, u tucaniku. dlan zapljunut, kosidbeni brus.

čekić što varcarsku kosu tuče poput tučka, tanjeći joj žicu.

bačica ovrhunjena mlekom, u hladu, što preliva se i kajmači.

spirala pite, u tepsiji, doneta zadihano, za znojnog kosca.

algovito sidrište podvodne marine. polje sikavica, u žezi leta.

zrikavaca zrika u ljubavnom uznosu. sinkopirana vučjim

zavijanjem, srna srca. vatra što burno bukne na kraju šume,

neugasivo. napeta struna gusalja, pesma grlena, zvuk što

titra na adamojabučici. sičan za pacova u prepunom ambaru.

neopalima kupina, što predskazivačica je bogozačeća.

ikra drhtava, nad kojom se zasenči apokaliptično telo morune.

grubo jutano platno, na koži pomorca, bridu buroopaljenom.

turistkinja što zuri u đorđoneovu la tempestu, kao u čudo.

ili zmija samo što presvlači kožu u oltaru zapuštene crkvice.

Izvor: autor

Sokrétű a kígyóbőr

fúró a szerelem. a fák sötét odvát kopogtató harkály.

hosszúsörényű, búzaföldön vágtató, tüzes csikó.

ék és bendő, nyirokból szabaduló bűz, lucskos őrgrófság.

vadászajándékba, vérrögbe, a zaklatott vér oltóanyagába

csalogatott, vasravert, sebeit nyalogató róka.  

éles késsel tisztított, pusztulás előtti hal. feneketlen mélység,

homályverem, ahol a kaszaboló szablyát lábszárak magasztalják.

bors a mozsárban. megköpött tenyér, kaszakő.

kaszát pörölyként ütlegelő, íly módon élesítő kalapács.

hűvösön tartott tejjel tele hordó, oltás után zsendülő.

izzadt arató számára elkészített, lihegve átadott rétes.

algával benőtt vízalatti kikötő. a forró nyárban máriatövismező.

szerelmük hevében tücskök cirpelése. farkasvonítással

összeolvadt őzszívdobbanás. erdő szélén fellobbanó láng,

olthatatlan. feszes guszlahúr, ölelt dallam, ádámcsutkán

rezgő hang. a teletömött raktárban pocokméreg.

szeder a szendék számára, a szeplőtelen fogantatás hírnöke.

a vidra apokaliptikus testét beárnyékoló remegő ikra.

tengerész testén viharvert, goromba jutavászon.

giorgione vihar festményét csodaként néző átutazó hölgy.

vagy csak az elhagyatott templom oltárán bőrét váltó kígyó.

Fordította: Fehér Illés

Rebeka Čilović Porušeni gradovi – Lerombolt városok

Rebeka Čilović Berane 8. jul 1988. –

Porušeni gradovi

Otvaram oči i vidim porušeni grad

Zbog čega palim televizor

Baš mi jutra ne počinju lijepo

Čistači ulica odvoze smeće

Dan se probija kroz maglu

Prašina prekriva moje pospano lice

Šta je grad naspram života

Zar ima još negdje ulica bez ljudi

Pakujem se čekam taksi

Usput ću sresti ljude

I pitam se da li će i oni tupo gledati

Jesu li bombe zaledile naše osmjehe

Brišem maramicom zamagljeno staklo u vozilu

I dalje ne mogu a da ne mislim

Da li su i ostali gledali kako se tamo negdje ruše gradovi

Izvor: Rebeka Čilović Album za prognane JU Ratkovićeve večeri poezije. 2017.

Lerombolt városok

Kinyitom szemem és lerombolt várost látok

A tévét miért is kapcsolom be

Reggeleim nem sok jóval kecsegtetnek

Elviszik a szemetet az utcáról

Ködön keresztül verekszik át a nappal

Bágyadt arcomat por lepi

Az élethez viszonyítva mit ér a város

Létezik valahol utca emberek nélkül

Csomagolok taxira várok

Menet közben emberekkel találkozok

És kérdem vajh ők is tompán néznek

Hát a bombák a mosolyt arcunkra fagyasztották

A kocsi párás ablakát zsebkendőmmel törlöm

És továbbra is csak arra gondolok

A többiek is nézték ahogyan ott valahol városokat rombolnak

Fordította: Fehér Illés

Enesa Mahmić Tihi Don – Csendes Don

Enesa Mahmić 4. mart 1989. –

Tihi Don Grigorije, Život je ovdje težak Ratovi, duge zime i rijetka kaša Čovjek nema čemu da se raduje Gledam prostranu stepu Pralje peru rublje na rijeci Kosci otkivaju kose I niko se ne usuđuje izgovoriti riječ Ljubav Ponekad u vrele dane kad nadolazi kiša Zagrizem dlan I pustim da mi oluja prekrije kožu kapima To je strast za kojom žudim Buice što se slivaju niz pustu stepu Tvoj zagrljaj čini me živom Hoću da se naljubim Za cijeli svoj život Poslije me možete ubiti.

Csendes Don Grigorij, Nehéz itt az élet Háborúk, hosszú telek és ritka a kása Nincs aminek örülhetne az ember Nézem a végeláthatatlan sztyeppét A folyón mosónők fehérneműt mosnak Kaszáikat élesítik a kaszálók És senki sem meri kimondani Szerelem Néha a forróságban ha esik Tenyerembe harapok És hagyom takarja be cseppjeivel bőrömet a vihar A vágyott szenvedély ez A puszta styeppét elárasztó áradat Karjaid közt élek Csókolni akarlak Egész életemre Utána megölhetnek. Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Izet Sarajlić Iz voza – A vonatból

Izet Sarajlić

Doboj, 16. mart 1930. – Sarajevo, 2. maj 2002.

Iz voza Gledao sam kako promiču žene… Sadašnje I buduće… Pejzaži, I telegrafski stubovi, Vidio sam kako se bezglasno Smjenjuju noć I dan. Iskočiću na nekoj stanici Lud od tih promjena boje I linija I javiću ti Da sam te na petstotom kilometru ljubavi Volio jednako kao na prvom…

A vonatból Néztem a nők hogyan mennek el mellettem... Menyecskék És zsengék... Tartományok És távirati oszlopok, Láttam hogyan váltják egymást Némán az éjszakák És nappalok. A színek és vonalak áradtától megigézve ugrok ki Egy állomáson És jelentem A szerelem ötszázadik kilóméterénél is Úgy szeretlek mint az elsőnél... Fordította: Fehér Illés

Izvor: http://www.jovicaletic.com/cms/?page_id=853

Milica Petričević Neka iz prošlih vremena – Múltbéli teremtés

Milica Petričević Cetinje 10. oktobar 1994. –

Neka iz prošlih vremena Sjećam se kako si mi govorio da nikada nećeš zavoljeti moj zeleni kaput i da ga, slobodno, više nikada ne stavim na sebe. Podsjećam te na neku iz nekih prošlih vremena, to nisam ja, šta, ustvari, glumim. Želiš da pripadaš nekom drugom vremenu, kažeš. Da pripadam nekom drugom vremenu - samo sam jednom u životu čula. Od Njega. Koliko puta sam te pri rastanku podsjećala da upališ svjetla i vežeš pojas. Koliko su te samo nervirali moji prokleti strahovi. Više se ne plašim. Odavno nema nikog da te podsjeća na pojas i svjetla, a odavno već ima Neko ko voli moj zeleni kaput koji se savršeno uklapa sa očima boje proljeća. Odavno za tebe nema kaputa mog, isto tako ni mene. Nema da žulja. Zato - živi spokojno.

Múltbéli teremtés Emlékszem, ahogy modogattad, zöld kabátomat sosem fogod megszeretni és legjobb lesz, ha soha többé nem veszem fel. Holmi múltbéli teremtésre emlékeztetlek, aki nem én vagyok, tulajdonképpen színészkedek. Állítod, más korszakba szeretnél tartozni. Hogy más korszakba szeretnék tartozni – ezt életemben egyszer hallottam. Tőle. Búcsúzáskor hányszor kértelek, kapcsold be a fényszórókat és használd az övet. Átkozott félelmeim mennyire idegesítettek. Már nem félek. Már nincs aki az övre és fényszórókra emlékeztetne, de van Aki szereti a tavaszszínű szememmel összhangot alkotó zöld kabátomat. Kabátom számodra többé nem létezik, mint ahogy én sem. Nem dörzsöl. Hát – nyugodtan élj. Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Željko Krznarić Adaggio in G minor – G-moll adagio

Željko Krznarić Varaždin 12. mart 1946. –

Adaggio in G minor Hoćemo li moći Hoćemo li smjeti Oboljeti još jednom Od ljubavi Onako ležerno ljeti Da vodimo jedno drugog Na morske plave žale Da ti na koži ostane tona soli I da mi šapćeš u mraku Hotelske sobe Baš me briga za sve Samo me voli Samo me voli I otmjeno obučeni Kao da nismo na moru Kao da ne ljetujemo Vodim te u neku dvoranu Da čuješ što ćeš zavoljeti Da uvijek staviš to U kišne jesenske dane Kad ti glava puca Od nostalgije zamnom Taj bolni Taj razarajući adaggio in G minor Da tražiš panično Ime restorana U kojem smo na talijanskom Tražili valjda da nas prije posluže Prego due pizze quatro formaggio Tvoja bijela haljina I more u pozadini Gaziš po ljetu Po mirisu borova Po mirisma krema za sunčanje A onda mi se u očima skrivaš Tu si sigurna Tu su tvoje zvijezde Tvoja soba plava Tu ćeš ostati Toliko si još možemo Od života dati Ukrasti mu sreću u onim finim Parfemskim bočicama I onda pod jednim Kamenim zvonikom Na kraju dana Svoju molitvu izmolimo Samo da ti od moje I ja od tvoje ljubavi Zauvijek obolimo

G-moll adagio Tudunk-e Merünk-e Még egyszer a megszakadásig Szeretni Úgy könnyedén nyáron Egymást a tengerkék Homokpartra vezetni Hogy bőrödre tonna só rakodjon És a hotelszoba Mélyén suttogjad Nem érdekel a világ Csak szeress Csak szeress És ünneplőben Mintha nem tengeren lennénk Mintha nem nyaralnánk Holmi terembe vezetlek Hogy meghallgasd mit fogsz megszeretni Hogy az esős őszi napokon Mikor engem idézve Szétpattan a fejed Mindig azt tedd fel Azt a szomorú Azt a romboló G moll adagiót Szűkölve annak Az éttermnek nevét keressed Amelyben olaszul kértük Talán hogy előbb szolgáljanak ki Prego due pizze quatro formaggio Fehér a ruhád És háttérben a tenger A nyárban gázolsz Fenyőillatban Napolajok illatában Majd szememben bujkálsz Biztos vagy abban Csillag Szobád kék Itt maradsz Ennyit még adhatunk Magunknak az életből Azokban a finom parfümös üvegekben Lophatunk tőle gyönyört És akkor egy Kőharang alatt Naplementekor Saját imánkat rebegjük Te engem és én téged Szerelmünkkel kölcsönösen Mindörökre egymást fertőzzük Fordította: Fehér Illés

Izvor: http://diogenplus.weebly.com/zeljko-krznaric.html

Dijana Tiganj Strancu poznaniku – Ismeretlen ismerősnek

Dijana Tiganj Prizren 06. februar 1995. –

Strancu poznaniku  (umjesto zbogom) Koloseum. Stojimo kao dva rimska ratnika, učaureni u oklope sopstenih misli, egoizma, jedno naspram drugog, i gledamo kako krvare rane od naših riječi po našim tijelima, čekajući ko će da zada posljednji udarac. Neće niko. U ljubavnim igrama naći ćemo zadovoljstvo. I okrenućemo se. Otići. Ponosni. Ranjeni. Kao da nikada ništa nije bilo ( možda i nije).

Ismeretlen ismerősnek (isten veled helyett) Colosseum. Két római harcosként állunk, gondolatainkba, önimádatunkba zárkózottan, egymással szemben, és lessük a kimondottaktól ejtett sebekből hogyan vérzünk, várva, ki adja az utosó ütést. Senki sem. Élvezzük az imádat nyújtotta mámort. És megfordulunk. Tovább állunk. Büszkén. Sebesülten. Mintha soha semmi sem  lett volna (talán nem is volt). Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor