Bolovits Gábor György * (A pultnál ült…) – * (Sedela je za pultom…)

Bolovits Gábor György Sármellék, 1967. június 2. –

*   a pultnál ült, a körme alatt fekete zsír, nem piszok, hanem munka. nem nézett körbe. az ilyenek tudják, hol vannak. a nadrágja feszült rajta, mintha nem rá szabták volna, hanem ráhagyták, hogy majd kitölti. azt mondta, fent a hegyeknél nincs idő gondolkodni. csak tartod a gépet, amíg bírja. nem kérdeztem. a válasz ott ült a kezén. amikor hozzám ért, nem simogatott. beállított, mint egy kart. a test nem volt szép, csak pontos. néha belerándult, mint amikor a motor kihagy. nem ellenkeztem. az ilyenkor csak ront. a levegő sűrű lett körülöttünk, mintha a levegőnek súlya lenne köztünk. a csönd úgy feszült, mint túltekert csavar a menetben. nem beszéltünk. a hang csak zavar. csak tartottuk egyben, ami még nem csúszott szét. egy ponton azt hittem, szétesik az ágy. nem mi. aztán elengedett. nem nézett rám. nem volt benne semmi utólag. csak ült még, mintha várná, hogy leáll-e a motor. kint valaki nevetett. túl könnyű hang volt. ő felállt, megigazította a nadrágját, mintha semmi nem történt volna. de a kezén még ott volt a remegés, amit nem lehet eljátszani. az ajtónál megállt egy pillanatra, nem miattam. hallgatta, hogy odabent még jár-e valami.

*   sedela je za pultom, ispod noktiju crna mast, nije prljavština, rad.   nije se osvrtala. ovakve znaju gde su.   pantalone su na njoj bile zategnute, kao da nisu skrojene za nju ostavili su nekako će da popuni.   rekla je, gore u brdima za razmišljanje nema vremena.   držiš mašinu, dokle god izdrži.   nisam pitao. odgovor je na njenoj ruci ležao.   kad me je dotakla nije milovala. namestila me je, poput neke kazaljke.   telo lepo nije bilo, samo tačan.   koji put se trznula, kao motor kad preskoči. nisam se protivio. to u tim momentima jednostavno pogorša.   oko nas vazduh je postao gust, kao da između nas težinu ima.   tišina je tako napeta bila kao previše zategnut zavrtanj u navoju.   nismo govorili, glas samo smeta.   držali smo ono što još nije bilo razvezano.   u jednom trenu verovao sam da će da raspadne krevet.   ne mi.   pa me je pustila.   nije me gledala. u njoj ništa nije ostalo.   sedela je kao da čeka da li će da stane motor.   neko se vani smejao. prelagan je bio glas.   ustala je, popravila pantalone, kao da se ništa nije desilo.   ali njene ruke su dalje drhtale što se odglumiti ne može.   na pragu je na momenat zastala, ne zbog mene.   osluškivala je, da li joj još nešto pripada.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: a szerző

Ladik Katalin Viharban – U vihoru

 

Ladik Katalin Újvidék, 1942. október 25. – 

Viharban
 
Lovak csapkodnak az égen.
Villámsújtotta hattyúk nyerítenek.
 

U vihoru
 
Konji tutnje po nebu.
Munjom pogođeni labudovi njište.
 
Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://mek.oszk.hu/01300/01328/01328.htm#_Toc57600538

Gulisio Timea A barátnő – Prijateljica

 

Gulisio Timea Marcali, 1989. augusztus 7. –

A barátnő   Látni akarom, Mi tetszik rajta. Hasonlít rám. Pontosabban én rá. Nagyobb a melle. Laposabb a segge. Leképzelem róla a ruhát. A mosdóra megy. Mi lenne, ha követném. Falnak dönteni, A fülébe súgni, hogy Én vagyok, akivel csalja a pasija. Nyakon ragadni, falnak csapni a fejét. Megalázni, mert túlságosan tisztelem. A misztériumot meg kell törni. Hajával a te hajadat tépem, Kellmertatied, Kívánom, jobban, mint téged. Harapni. Kiharapni téged belőle.

Prijateljica   Želim da vidim Šta je privlačno na njoj. Liči na mene. Tačnije ja na nju. Ima veće grudi. Guzica joj je ravnija. Zamišljam ju bez odeće. U toalet ide. Šta bi bilo da ju pratim. Uz zid pritisnuti, U uho joj šapnuti, Ja sam ta, kojom njen drugar ju vara. Za gušu ju uhvatiti, glavu o zid udariti. Poniziti ju jer previše poštujem. Misteriju treba razbiti. Njenom kosom tvoju kosu čupam. Trebajerjetvoja. Želim, više od tebe. Gristi. Izgristi, tebe iz njega.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Gulisio Timea: Lények, Parnasszus, Budapest, 2024.

Balázs F. Attila Történelem – Istorija

 

Balázs F. Attila, Marosvásárhely, 1954. 01. 15. –

Történelem
 
a homlokzatról mállik a vakolat
a kőszobor letört kisujját
felveszi a koszos útról
és a szökőkút medrébe dobja egy kisfiú
a galambszar matt patinát adott a díszítésnek
dübörög, tülköl, szirénázik, nevet, káromkodik
kellemes és kellemetlen hangokkal keveredik
az utcán, a falak mögött, a falakon, a falakban,
benned, bennem, mindenkiben a történelem
meddig fér meg egymás mellett
meddig egészíti ki,
formálja egymást békében?
a megbocsájtás
mint kopott repedezett dísz(let)
elveszett lábak alatti kacatok között
tán épp azt dobta kavicsként
a szökőkút zavaros vízébe
az unatkozó kisfiú
miközben az épület homlokzatán
halálugrásra készül az életunt szobor
 
Forrás: Balázs F. Attila: Újrafestett rácsok, Hungarovox, Budapest, 2020.
 
 
Istorija
 
kruni se malter sa fasade,
odlomljen mali prst kamene statue
podiže dečak sa prljave ulice
i baca ga u fontanu
golublji izmet je mat patinu dao dekoraciji
istorija tutnji, trubi, zavija, smeje se, psuje
sa prijatnim i neprijatnim glasovima se meša
na ulici, iza zidova, na zidovima, u zidovima,
u tebi, u meni, u svakome
dokle može da postoji,
dokle se dopunjuje,
formira jedno drugo u miru?
oprost
kao pohabani, ispucali ukras
izgubio se između drangulijama ispod nogu,
možda je baš to bacio kao belutak
u mutnu vodu fontane
dečak u dosadi
dok na fasadi zgrade
na smrtonosan skok se sprema od života umorna statua
 
Prevod: Fehér Illés

Székelyhidi Zsolt Arcul – Po licu

 

Székelyhidi Zsolt Debrecen, 1973. október 11. – 

Arcul   Az arcodat ellepő pír vagyok. Náthába fúlt orrcimpa-piros, szemed sarkaiból eltartó vonalakba, homlokráncaidba szoruló árnyalatok. Egyenetlenség vagyok az arcéleden, egy régvolt felmetszés nyurga nyoma állcsúcson. A szőke hajad vagyok. Szürke folt a fehér falon, az ágy mögött.   Az arcodra szökő emlékezés vagyok. Szemedbe kúszó folyadék, küzdő pislogásaidból nézek magadba. Emlékeid közé keveredem, együtt tölthető múlt időket újragondolok.

Po licu   Jesam rumenilo što ti lice prekriva. U prehladu ugušeno crvenilo nozdrve, nijanse koje su se zaglavile u crte koje se iz tvojih očiju udaljavaju, u bore tvoga čela. Jesam neravnina na ivici tvoga lica, trag jedne davne ozlede na vrhu vilice. Jesam tvoja plava kosa. Siva mrlja na belom zidu, iza kreveta.   Jesam sećanje koje ti na lice navire. Tekućina koja ti u oči puzi, iz tvojih treperenja gledam te. Među tvoja sećanja se uvlačim, razmišljam o prošlim trenucima koje bi mogli zajedno sprovesti.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Székelyhidi Zsolt: Ami kék lesz, Parnasszus, Budapest, 2021. 41-42. old.

Aca Vidić Само је тама самотна – Csak a sötét magányos

 

Aca Vidić Rajković, 14. juli 1959. – 

Само је тама самотна ... прогоне ме, прогоне ме твоје очи ...                 Милици М. „Твоје очи залив мојој души...“          Радован Павловски          Радован Павловски: МЛАДИЋ КОЈИ СЕ БУДИ У ПОДНЕ   Самост као тајна под кожом А нигде ти ни јасан глас:   Тајно сам ја посве себи туђ   Из шуме дивљи гласови Јашу над мојим смртима   У самом мени Тама бистри ноћ   И беле гуске ноћи Иду по бледо свитање   А ветар дречи на мрежи паучине   У тминама господара мојих Одјекује тишина Што урла на шум   У тами реке боје твоје душе     Окрвављених језика Псују пси око кућа   Мирна језовита ноћ   А као чаробњакова крв Свуда горе твоје очи   У упориштима Куцкетају олује И клатаре се бродови Острвљени У неимању куд   Дамара мрак   У тоновима слеза Миче аветна сен   Сабласт моја дави те у сну

Csak a sötét magányos …szemed üldöz és üldöz..              Milica M.-hez   „Szemed lelkem számára lagúna…”       Radovan Pavlovski1:      A DÉLBEN ÉBREDŐ FIÚ   A magány titok a bőr alatt De hangod tisztán sehol sem hallani:   Titokban önmagamnak vagyok idegen   Halálaim felett Az erdő vad hangjai lovagolnak   Önmagamban Az éjt a sötét deríti   A sápadt hajnalért Az éjfél fehér libái mennek   A pókhálón meg a szél rikolt   A felettem uralkodó sötétben A zajra üvöltő Csend visszhangzik   A folyó sötétjében lelked színe     A házak körül Véres nyelvekkel kutyák káromkodnak   Nyugodt hátborzongató éj   Varázsló véreként Mindenütt szemeid égnek   Az erődítményekben Viharok kopognak A sehová induló Hajók meg Féktelenül lengenek   Lüktet a sötét   A lép színeiben Rejtelmes árny mozdul   Kísértetem álmodban fojtogat   1Radovan Pavlovski (Rādován Pāvlovszki, 1937 – 2022) macedón költő   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Аца Видић: Јахао сам према дрворедима, Златно Руно, Београд, 2021.

Marijana Stratulat: Космогонија – Kozmogónia

 

Marijana Stratulat Kustilj, 20. jun 1977. – 

Космогонија   Сваке ноћи увек после поноћи озидам прозоре шумама да из снова не одлети сећање на бесмртност огладнелих птица. Чекам анђела                               недосањаних сребрних и месинганих снова у мислима се распламсавају     ватре речи стакленог лишћа постаће јасан крик кад се прелију преко усне и претворе у бајковито штиво. Поређане тако, беславне тихују,                      као драго камење у круни док праменови црног песка у пешчаном сату почињу свој плач.                        Тишина ниче у најдубљем плачу сенка јелена тражи свој рањени јаук вучица убија своје повређено младунче.                    Свици на мом челу покушавају да ми осветле пут и пробуде дух изгубљене шуме иза зидина. Гласови шуме се само стишају док не ишчезну у устима мајке.

Kozmogónia   Éjjelenként, mindig éjfél után, erdőkkel szigetelem az ablakokat, nehogy álmomból az éhes madarak halhatatlanságának emléke eltűnjön.     Az álmaimban fel nem tűnt ezüstös rézszínű álmok angyalát várom, a gondolatokban fellángolt   üveglevél kifejezés-tüzek érthető sikolyok, ajkamon átcsordulva mesebeli olvasmánnyá válnak. Egymás után sorakozva, dicsfény nélkül,                   koronai drágakövekként hallgatnak, a fekete homok-szálak meg a homokórában sírni kezdenek.                       A csend a legmélyebb sírásból sarjad, a sebesült jajkiáltását a szarvas árnyéka keresi, a nőstényfarkas sérült kölykét megöli.                   Homlokomon a jánosbogárkák próbálják utamat megvilágítani és az elveszett erdő szellemét a falakon túl felébreszteni. Az erdő hangjai csak halkulnak míg az anya szájában el nem tűnnek.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: https://petruska-nastamba.com/marijana-stratulat-vrsac-sr-srbija/

Obren Ristić 9. И како ће будуће насеобине те куће – 9. És hogyan fogják a jövő települések

Obren Ristić Tijovac, 17. mart 1960. –  

9.
И како ће будуће насеобине те куће
 
 
И како ће будуће насеобине те куће небеске
Ко светиње давно остављене за боље дане
Заборављена огњишта под водама ледом и стенама
Отворити тајна врата за нове укућане
 
Толико лица или обриса пролазника литија све већа
На данашњи велики празник васкресења Христовог
У цркву Светог Великомученика Георгија продиру
Први јутарњи зраци – велика радост пролећа
 
Учи стрпљењу А хтео бих да вриснем У оку
Лакоћа која ме обузима да узлетим Као цвет
Упијајући сав жар до извора на истоку
 
Жељан благих вести на часној трпези Али свет
Овај на велики логор сличи Избе ће се
Небеске населити И невеста чија ће...ко у причи
 
Izvor: Обрен Ристић: У горама чудо, Исток, Књажевац, 2017.
 
 
9.
És hogyan fogják a jövő települések
 
 
És hogyan fogják a jövő települések mennyei épületek
Jobb napokra régóta hátrahagyott szentélyek
Víz jég és sziklák alatti elfeledett tűzhelyek
Titkos ajtóit az új lakók előtt megnyitni
 
Megannyi arc járókelő-körvonal egyre nagyobb a körmenet
Ma Krisztus feltámadásának ünnepnapján
A Vértanú Szent György templomába hatolnak
Az első reggeli napsugarak – tavaszi örömünnep
 
Türelemre tanít De kiáltani szeretnék Szememben
Az igéző könnyedség hogy felemelkedjek Mint a virág
Magamba szívjam egészen a keleti forrásig a tündöklést
 
Jó hírekre vágyva a tisztes asztalnál De ez a világ
Csak tábor A kunyhókat majd a mennybéliek foglalják el
Meg a menyasszony aki... mint a mesében
 
Fordította: Fehér Illés

Ilija Bakić: *** (pepeo odoleva igli gromobrana…) - *** (a táj vakpontjában …)

 

Ilija Bakić Vršac, 23. 11. 1960. –

***   pepeo odoleva igli gromobrana u slepoj tački pejsaža pridružen mladom mesecu ravnodnevice   ispod krtih zidina suve tišine drobine glasova "kraljevi peska" prebiru čaršave s otiskom mesije   vreme raste u dubinu soli vlažnost jezika ne stari iz krvi isklijaće rog zmaja krljušt noža   a dublje spori tokovi vode kroz paučinu magneta nalaze uvir o lobanji rašljara

***   a táj vakpontjában a napéjegyenlőség újholdjához társulva a hamu ellenáll a villámhárító-tűnek   a törékeny falak alatt a száraz csend-hangmorzsák „homokkirályok” válogatják a messiás-mintás lepedőket   a só mélyén növekszik az idő a nyelv-nedvesség nem öregszik a vérből sárkány-szarv kés-pikkely sarjad   mélyebben meg a lassú vízáramlatok a mágnes pókhálóján keresztül a vízfelderítő koponyájában találják meg a torkolatot     Fordította: Fehér Illés

Izvor: Ilija Bakić: Koren ključa, naličje ravnodnevnice, Kanjiški krug, 1999.

Srđan Opačić На вест о смрти – Halálhír nyomán

 

Srđan Opačić Osijek 23. novembar 1967. –

На вест о смрти   (Милеви Милошевић и жртвама цунамија)   На дан када је свет обишла вест о смрти десетина хиљада људи на југу Азије док су још пребројавали мртве разних вера и нација Стигла је и вест о смрти мајке мога кума Хиљаде смрти претворило се у једну а једна у хиљаде Апокалипса је почела Седели смо на скверу Мире Траиловић и чекали свој ред.   Београд, 27. децембар 2004.

Halálhír nyomán   (Mileva Miloševićnek és a szökőár áldozatainak)   Azon a napon mikor Dél-Ázsiában a tízezrekről szóló halálhír járta a világot mikor még a különböző vallású és nemzetiségű áldozatokat számlálták Érkezett keresztapám édesanyjának halálhíre Ezer halál egyetlen halálba torkollott egy pedig számtalanba Apokalipszis-kezdet A Mira Trailović parkosított téren sorunkra várva ültünk.   Belgrád, 2004. december 27.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Срђан Опачић: Истина о смрти је лаж београд, Свет књиге 2019. стр. 18.