Méhes Károly Másik táj – Drugi predeo

 

Méhes Károly Pécs 1965. február 20. – 

Másik táj   A táj nem tárgy,  hanem a lelke valaminek,  sokszínű, mint a vágy,  mi folyton hazalibeg,  mert egy sötét szoba  mélyén történik  amúgy az összes ostoba  álom, miközben nénik  ülnek a konyhában kint  s kezük ölükbe ejtik;  a fák, az édes dombok  suhanva járnak-kelnek,  s míg hallgatom a sodronyt,  elképzelem a reggelt,  vénséges szájak átka  átröpít egy másik tájba.

Drugi predeo   Predeo nije predmet, duša je nečega, višebojna, kao čežnja što se stalno doma vraća, jer inače svaki glupi san se na dnu neke tamne odaje odvija, dok bake vani u kuhinji sede i ruke im u krila padaju; slatki brežuljci, drveće brzo prolaze te dok žice slušam jutro zamišljam, kletve ostarelih usta u jedan drugi predeo me bacaju   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Méhes Károly: A másik táj, Pro Pannonia, Pécs 2000.

Jász Attila Utolsó csendfokozatok – Poslednji stepeni tišine

 

Jász Attila Szőny, 1966. március 26. –

Utolsó csenfokozatok
 
                                                    Király György csendszakértőnek
 
Az utolsó, megfestetlen akvarell-csendélet már végleg a csendé lesz.
Az utolsó fekete-fehér grafika halványuló fája bokáig belesüllyed,
elmerül az idő szürkületkor felhabzó, sűrű ködtengerébe.
Az utolsó olajfestmény alkonyatkék műteremcsendje
zeneként szólal meg halkan, de kikapcsolhatatlanul.
 
Forrás: https://ujforras.hu/jasz-attila-utolso-csendfokozatok-vers/?fbclid=IwAR3b4FF1Jidc1SCEQbFZixfFwoCBHSSGVM6dvt2qut5wNK1KdT765zIc2z4
 
 
Poslednji stepeni tišine
 
                                                   stručnjaku tišine Đerđu Kiralju
 
Poslednji ne naslikan akvarel mrtve prirode već konačno tišini pripada.
Sve bleđe drvo poslednje crno-bele grafike se do gležnja tone,
u svanuću u penušavo gusto more magle vremena se gubi.
Sutonplava tišina ateljea poslednje slike ulja na platnu
poput muzike se čuje, tiho ali neprekidno.
 
Prevod: Fehér Illés

Bíró Tímea Minden napra egy csoda – Svakog dana jedno čudo

 

Bíró Tímea Csantavér 1989. december 17.  –

Minden napra egy csoda
 
hétfő
anyát bevitték a kórházba
ott majd biztos főtt ételt fog kapni
 
kedd
gombócnak kiskutyái lettek
apa holnapután ássa el őket addig jatszhatok velük
 
szerda
uzsonnára sajtreszeléket is szórtak
a margarinos kenyérre nagyon vigyáztam
le ne szórjam a földre a napszínű kincset
 
csütörtök
anyát hazaengedték a kórhazbó1 azt mondták
nem lehet meggyógyítani ne fogja bent a helyet
nem nagyon értem de örülök hogy itthon van velünk
 
péntek
már nem értük el a fényes gyümöIcsöket de
az éjszakai vihar levert nehány almát
pali bácsi fájáról hajnalban összekakodtam
őket a földről pali bácsi
úgyis csak a disznóknak keveri a moslékba
 
szombat
apának nincs miből pálinkát venni minden pénzünk
elment a gyógyszerekre
apa ordibál biztos nagyon szomjas
 
vasárnap
a templomban még mindig melegebb van mint otthon
néha még fel se melegednek a labujjaim
már vége a szentmisének
a pap bácsi mindig be akar mutatni
istennek de engem úgy neveltek
hogy ne álljak szóba idegenekkel
 
Forrás: Bíró Tímea: A pusztítás reggelei, Fórum Újvidék 2017. 33-34. old.
 
 
Svakog dana jedno čudo
 
ponedeljak
mama je danas u bolnicu stigla
tamo će zasigurno kuvanu hranu dobiti
 
utorak
valjušak je na svet psiće doneo
otac će ih prekosutra zakopati dotle mogu s njima igrati
 
sreda
za užinu na margarinom namazan
hleb i narendan sir sipali pazila sam
da blago boje sunca ne bi na zemlju palo
 
četvrtak
mama je iz bolnice otpuštena rekli su
neizlečiva je neka mesto ne zauzima
baš ne shvatam ali mi je drago da je kod kuće sa nama
 
petak
sjajne voće nismo mogli dohvatiti ali
je vihor noćas nekoliko jabuka sa drva
čika palija otresao u zoru sam
sa zemlje pokupila čika pali
ionako zajedno sa pomijom svinjama daje
 
subota
otac nema para za rakiju sve smo
za lekove potrošili
otac urla zasigurno je jako žedan
 
nedelja
u crkvi je još uvek toplije nego kod kuće
koji put mi se prsti na nozi ugreju
misa je već gotova
čika pop uvek me želi
bogu predstaviti a mene su tako vaspitali
da sa strancima ne razgovaram
 
Prevod: Fehér Illés

Gergely Tamás Bekerítve – Opkoljeno

 

Gergely Tamás Brassó 1952. augusztus 19. –

Bekerítve        Csatárláncba felfejlődve közeledtek.      - Sehol semmi rés - szaladt ki a száján.      Humberto biccentett. Zaj nélkül tette le fegyverét. Lágy mozdulatokkal illesztette vállához a hegedűt, játszani kezdett.      Blasco kiugrott az árokból, s elindult feléjük. Hallotta, amint csőre tölt.      Már az arcuk is kivehető volt. Homloka gyöngyözött; Humbertóra pillantott. Az háttal a lövészárok falának dőlve hegedült tovább. „Háttal az ellenségnek? - ismételgette magában - Hiszen körülvettek!”      Blasco leért a völgybe. A két fegyver egyszerre szólalt meg.      Hátulról érte a fény, az escopota fémlapja megcsillant. „Mit teszel?” - faggatta önmagát, a választ nem találta. Tekintete a Humberto homlokába csüngő fürtökre esett. „Milyen érdekes - gondolta - , a vonót a bal kezében tartja.”      Felemeli a gránátot. Kibiztosítja.      Mit teszel?

Opkoljeno        U navalnom redu su se približavali.      – Neke pukotine nigde – izustio je.      Humberto klimne. Oružje je nečujno spustio. Violinu elegantnim pokretom digao i svirati počeo.      Blaško iskoči iz jarka i prema njima krene. Čuo je, kako metak u cev stavlja.      Već su im i lica videli. Čelo mu je znoj oblio; pogleda Humberta. On je leđima na zid jarka naslonjeno dalje na violini svirao. „Napadačima leđima okrenuto? – ponavljao u sebi – Ta opkoljeni smo!”      Blaško je u dolinu stigao. Oružja istovremeno su se oglasili.      Svetlost ga je straga osvetlio, metalna površina eskopota zablista. „Šta radiš? ” – ispitiva sam sebe, odgovor nije našao. Pogled mu je na na lokne Humberta palo. „Interesantno je – pomislio – gudalo u levoj ruci drži. ”      Podiže granatu. Priprema za aktivaciju.      Šta radiš?   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Gergely Tamás: Latorcza kontinens, Mentor, Marosvásárhely, 1998.

Ady András Épületes – Poučno

 

Ady András Csíkszereda 1976. július 12. –

Épületes
 
Egy forradalomutáni, már szabad építész, az Istennek
se ismerte el, hogy női szemmel nézi az épülő házat,
nafene, ide drasztikus korrekció illene!
Ivarérett, büszke, apa-anyás családos honfi pallérként
azonnal kiszúrta a szemét, hisz másképp nem komilfó a
mű, még kitudódik a nőstényi mindent látó szemtengely-
nyavaly s beindul, dagad is a nemzeti kiröhögés!
De mi van ha a Menny akarta így!? Akarhatta, míg eszét
sem, de szemét vesztve így élesít elmét…sebaj, ököllel,
kalapáccsal ha kell éppen, csak úgy vaktában de kurvaprecízen
ráverünk párszor a boltozatra, s helyre is zökken az Éden.
 
Vakon de váteszként áll a mi pallérunk, előtte egy, vagy
éppen az Isten, majd helyet cserélnek. Seggrepacsiznak.
 
Forrás: a szerző
 
 
Poučno
 
Posle revolucije, jedan već slobodan graditelj, ni za Boga
nije hteo priznati, da kuću u izgradnji ženskim očima gleda,
do vraga, tu bi drastična korekcija pristala!
Kao polno sazreo, oholi, porodičan rodoljub nataroš
odmah mu je oči izbio, jer delo drugačije nije dohvatno,
još će se saznati da će se boljka osovina oka ženke
šta sve vidi pokrenuti, sprdnja nacije već buja!
A šta onda ako je tako Nebo hteo!? Mogao je hteti dok mozak
ne, ali oko izgubivši razum tako oštri… ništa zato, pesnicom,
čekićem, ako baš treba tek naslepo ali kurvinski precizno
na svod par puta udarimo i Eden se već na svoje mesto vraća.
 
Naš nataroš slepo ali poput basmara stoji, ispred njega jedan,
ili baš sam Bog, pa mesta menjaju. Guzicama se pozdravljaju.
 
Prevod: Fehér Illés

Jász Attila Amikor égig érő fákat ültetsz a teraszon – Kad na terasi sadiš drva šta do neba rastu

 

Jász Attila Szőny, 1966. március 26. –

Amikor égig érő fákat ültetsz a teraszon
 
iv/41
 
egy nap, amikor nem tudsz már hallgatni korábbi anyanyelveden, a csenden,
elvesztesz minden kapcsolatot, és akármi megtörténhetne,
megszólal benned az arámi. A holt nyelv, mint egy régi zene,
mintha rajta kívül más nem is lenne.
Mert semmi nem ér véget, és nem kezdődik el soha,
csak a benned, az általad, és az innentől már nem csupán az időben
hallható zene.
Mintha a csend és a némaság a tökéletes ég hullámmozgása lenne.
Mert semmi nem ér véget, és soha nem kezdődik el.
 
(búcsúhaiku)
egy érintés egy tétova intés
eltüntetheti a határvonalat
az itt és ott között ha úgy adódik
 
Forrás:  https://www.es.hu/cikk/2024-01-12/jasz-attila/amikor-egig-ero-fakat-ultetsz-a-teraszon-.html?fbclid=IwAR3IQY13aR1YFz3n1HtvW99qC-fY-hAoDHL-mAnxu5zxO2fYLUR_UvtGZT0
 
 
Kad na terasi sadiš drva šta do neba rastu 

iv/41
 
jednog dana, kad više ne možeš na svom ranijem maternjem jeziku ćutati, na tišini,
gubiš svaku vezu i bilo šta bi se moglo dogoditi,
u tebi se arami oglašava. Izumrli jezik kao neka stara melodija,
kao da osim njega ništa drugo ne postoji.
Jer nikad ništa se ne završava, niti počne,
samo u tebi, te od ovog momenta melodija se ne ne samo
u vremenu može čuti.
Kao da je tišina i nemost valovito kretanje savršenog neba.
Jer nikad ništa se ne završava, niti počne.
 
(haiku za rastanak)
jedan doticaj jedan kolebljiv znak
granicu između tu i tamo
može izbrisati ako su prilike takve
 
Prevod: Fehér Illés

Hajnal Éva Vadnak születtünk – Rođeni smo kao divljač

 

Hajnal Éva Komló, 1960. szeptember 4. – 

Vadnak születtünk
 
Vadnak születtünk, őznek, szarvasnak, csodának,*

aztán megmondták, maradjunk veszteg!
Egyébként tudhatnánk már: minden csoda csak három napig tart!
Meg azt is, hogy a vadság előbb-utóbb infarktushoz vezet.
Lassacskán megtanulunk vigyázni magunkra.
A hallgatag bárányságból nem lehet baj, ugye…
A napokban
hallottam egy új állatfaj felbukkanásáról:
mostanában túl sok farkasgida született.
Szerencse,
hogy mi nem félünk.
Majd jól bezárunk ajtót-ablakot.
 
* Részlet, Fenyvesi Ottó: Maximum Rock & Roll című verséből.
 
Forrás: https://hetedhethatar.hu/hethatar/?p=79688
 
 
Rođeni smo kao divljač
 
Rođeni smo kao divljač, srna, jelen, čudo,¹
 
posle su rekli, da ne mrdamo!
Inače bi već mogli znati: svako čudo samo tri dana traje!
I to, da divljaštvo pre ili kasnije do infarkta vodi.
Pomalo naučimo da čuvamo sebe.
Pitomost ne vodi do zavrzlame, jel da…
Ovih dana
sam o pojavi nove vrste životinje čula:
u zadnje vreme je previše mladunče vuka rođeno.
Sreća je
da se mi ne bojimo.
Vrata, prozore ćemo dobro zatvoriti.
 
¹Red iz pesme Maksimum Rok and Rol Ota Fenjvešija
 
Prevod: Fehér Illés

Bíró Tímea Nyoma marad – Ostaje trag

 

Bíró Tímea Csantavér 1989. december 17.  –

Nyoma marad   amint belép a kapun a kerekpárt ellöki magátó1 az almák szétgurulnak a szél bezárja az udvart helyet csinál a nevelésnek a jonatán fegyelmezetten sárgul a napsütésben a cinegék elrepülnek feltörekvőben a szoprán könyörgések jó leszek jó leszek már mossa kezét a veréshez

Ostaje trag   čim preko kapije ulazi odbaci bicikl jabuke se na sve strane kotrljaju dvorište vetar zatvara mesto za vaspitanje pravi jonatan se na suncu disciplinovano žuti senice su odletele sopran se pojačava preklinjanja biću dobra biću dobra već ruke pere za batinanje   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Bíró Tímea: A pusztítás reggelei, Fórum Újvidék 2017. 30. old.

Méhes Károly Olyan az ember – Takav je čovek

 

Méhes Károly Pécs 1965. február 20. – 

Olyan az ember   Olyan az ember  mint a pitypang  ráfú a szél  s máris nincs-van    * * *    A szemem már üres  az álom a szelekről szól  csontjaimat felkavarja  egy-egy lökésszerű  emlékezés    * * *    Barnás foltot képzelek el  az az én szeretett otthonom  kicsit távoli de sugárzón meleg  nem tudom mért gesztenyét dobok  arrafelé hátha csörren az avar

Takav je čovek   Čovek je kao glogovica stiže vetar i već ga nema   ***   Oko mi je već prazan san o vetrima priča kosti mi sećanje nalik zamahu uzburka   ***   Braunkastu mrlju zamišljam moj omiljeni dom je u daljini je ali toplinom zrači kesten u tom pravcu zašto bacam ne znam zatreperiće možda šušanj   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Méhes Károly: A másik táj, Pro Pannonia, Pécs 2000.

Gergely Tamás Vonít – Zavija

 

Gergely Tamás Brassó 1952. augusztus 19. – 

Vonít        A középen ülő Anna ezt kérdezte: - Holnap hányán megyünk?      - Holnap? - csattant fel rekedtes hangján Zsófi; ám a korábbinál ércesebben. - Hogy holnap? - A változást senki sem érzékelte, rá nem volt szokás figyelni.      - Én csak a tegnap - vonaglott tovább. - Sőt, bevallom, nekem már az is sok! - Majd átmenettel: - Nézd meg, Janes', van-e még pulzusom?      - Sült gesztenyét! - kezdett el ordítani Bé. Vonyított vagy tíz percig, akkor csorogni kezdett a nyála, és már azt sem tudott.

Zavija        Ana, koja je u sredini sedela, upitala: – Sutra od nas koliko ide?      – Sutra? – zaurla Žofi svojim hrapavim glasom; ali u odnosu na pre, oštrije. – Pa sutra? – Promenu niko nije osetio, na nju obično nisu obratili pažnju.      – Ja samo juče – dalje se previjala. – Dapače priznajem, meni je i to puno! – Pa s puštenim glasom: - Džejn, pogledaj imam li još pulsa?      – Pečen kesten hoću! – počela je Be vrištati. Kojih deset minuta je zavijala tad joj slina počela curiti i više ni to nije mogla.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Gergely Tamás: Latorcza kontinens, Mentor, Marosvásárhely, 1998.

Lukács Flóra Eső – Kiša

 

Lukács Flóra Budapest 1994. január 24. –

Eső   A mocsár szélén fekszünk kifulladva, a sárgás iszap vékony erekben ingünk alá szivárog. Az eső esik szakadatlan. Apró, feszes testű madarak menekülnek zakózsebedből. Nem látom a vörösen foszforeszkáló ködtől az arcod, ahogy a felhőket fényképezed, égő tehenek felett az eget.

Kiša   Na obali močvare iscrpljeno ležimo, žuti mulj u tankim mlazovima ispod naših košulja curi. Kiša neprekidno pada. Iz tvog džepa sakoa sitne ptice utegnutim telima beže. Od magle što crveno fosforescira, kako oblake iznad krava što gore nebo snimaš, lice ti ne vidim.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://irodalmiszemle.sk/2022/05/lukacs-flora-versei-5/

Hajnal Éva *** (Egyenes szívvel...) – *** (U lavirintu…)

 

Hajnal Éva Komló, 1960. szeptember 4. – 

***   egyenes szívvel nehéz e görbe világ útvesztőiben

*** u lavirintu tog kvarnog sveta čistim srcem teško je Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://3sor.hu/szerzo/hajnal_eva

Ady András Forrásmunka – Izvorni rad

 

Ady András Csíkszereda 1976. július 12. –

Forrásmunka
 
Tudod mit? Krokizzál egyet! Na mivan na…nem
tudsz rajzolni sem, hiszed, azt hiszed? Gond egy
szál se, rajzlományozz csak, ami fennmarad belőle
lehet egy képkeret, egy meg sem születendő festő sédövrje!
Skiccelj életet, ismét: namizu, nem megy? Rossz
hírem van: már vázolod, már éled, naív, nagyon is
az, de nyugi. van benne hajó, ez te vagy, és víz,
ez valamely sorsfolyó, minek forrása felé töfögsz,
és namivan na már megint? értem: beleakadtál egy
halom templomtoronyba, vonszolsz karamelizált
cukorgyárat és katalinbálos patyomkinfalut, hajócsavarodon
halászháló Ariadne-fonal fut, és ott libeg, fura szpaszmusokkal
integet a nyomdokvizen a vármegyeszépe hófehér hullája…
Tudod mit? Hagyd a fenébe, nem kenyered ha rajzolnál,
de azért az életforrást megkapod? Ugye megkaptad,
odáig elhajóztál? A kiindulásig, ahol minden
születően megfeneklik, mint hajótesteden a kagylóhad.
 
Forrás: a szerző
 
 
Izvorni rad
 
Znaš šta? Crtaj, provizorno! No, šta je… ni crtati
ne znaš, poverovao si, to ti je u glavi? Problema
nema, samo ti crtaj, šta će ostati od toga, možda
ram za sliku, remek delo još nerođenog slikara!
Život skiciraj, ponovo: šta je, ne ide? Lošu vest
ti donosim: već skiciraš, već živiš, naivan si,
i te kako, ali smiri se. Ima unutra lađe, to si ti, i vode,
to je neka reka sudbe, čijoj izvoru se približavaš,
i naivno, no opet? shvatam: na gomili crkvenog tornja
si se zapetljao, karamelom prevučenu šećeranu i
selo paćomkina sa balom katarina tegliš, na propeleru ti je
ribarska mreža, nit Ariadnea i tragom vode snežnobeo leš
lepotice županije čudnim spazmatičnim pokretima maše…
Znaš šta? Ostavi sve do đavola, iako ti crtanje ne ide,
dobićeš ipak izvor života? Jesi li dobio, da li si
lađom dotle dopreo? Do ishodišta, gde sve što se rodi
nasedne, kao mnoštvo školjki na lađi, tvom telu.
 
Fordította: Fehér Illés

Bíró Tímea Nyomásgyakorlás – Pritiskivanje

Bíró Tímea Csantavér 1989. december 17.  – 

Nyomásgyakorlás   felborított bögréből folyik a tej a porcelánra festett pluto kutya nem éri el lassan csordogál az asztalró1 a székre markolom az asztal lábát de már rángat a szőnyegre összekulcsolom kezem ne verjen már neki imádkozok nem istennek az ütések nehezek szemei könnyesek   ilyenkor mindig arra ügyelek ordításommal ne verjem fel a környéket szégyellem hogy anyám ilyen hangosan szeret

Pritiskivanje   mleko iz prevrnute šolje teče na porculan naslikano pas pluto je nedostižno sa stola na stolicu polako curi nogu stola grabim ali već me na tepih vuče ruke sklopio neka me ne tuče molitve njoj upućujem ne bogu udarci su teški oči joj suzne   u tim momentima uvek pazim na to da svojim vriskom susede ne probudim stidim se što me mama tako glasno voli   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Bíró Tímea: A pusztítás reggelei, Fórum Újvidék 2017. 29. old.

Méhes Károly Két tenger – Dva mora

 

Méhes Károly Pécs 1965. február 20. –

Két tenger   (Alattam)    Tudta, amit feltételeztem róla,  megmutatta ki ő s én ki vagyok.  Úgy tűnt, egymással játszunk,  a pénzemért habos, langymeleg  szolgáltatást kapok. Aztán kettő  villanás: mikor a fiam eltűnt,  s kerestük, már másképp néztem  felé; végül elrabolta hullám-kezével  a szemüvegemet. Nehogy azt  higgyem, olyan élesen látom  a világ dolgait, s tudom,  mi édes, mi sós.      (Felettem)    Vihar után, nem tudom mi  történt az éggel. Láttam  a borzolt habokat,  a horizont mögötti horizontot,  lefelé lógott a világítótorony. Csöndes volt, világító kék és  arany, hívogatóbb minden  utazási prospektusnál.  Olyan part, ahová jó  lenne megérkezni. Menj-ország.  És zöldre váltott a lámpa.

Dva mora   (Ispod mene)   Znao je o njemu šta pretpostavljam te pokazao ko je on i ko sam ja. Činilo se da se igramo, za svoje pare penušavu, mlaku uslugu dobijam. Onda dva bleska: kad mi je sin nestao i tražili, prema njemu drugačije sam gledao: na koncu svojim rukama talasima naočale mi zgrabio. Da slučajno ne poverujem da svet baš oštro vidim i znam šta je slatko, šta je slano.     (Iznad mene)   Posle vihora sa nebom šta se dogodilo ne znam. Video sam raščupanu penu, horizont iza horizonta, svetionik se prema dole visio. Tih je bio, plavo i zlatno svetlio, od svakog prospekta milije prizivao. Obala je takva gde bi prispeti prijatno bilo. Idi-raj. I boja lampe se u zeleno promenila.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Méhes Károly: A másik táj, Pro Pannonia, Pécs 2000.

Gergely Tamás A szörny – Neman

 

Gergely Tamás Brassó 1952. augusztus 19. – 

A szörny          Lebenyeit kinyújtva ereszkedett alá a kövecses mederre.        Álmában - mintha kívülről - látta, hogy a szörny, Junhu föléje hajol, megmarja, s az így ejtett seben keresztül átszívódik belé. Felébredve mozdulni akart, ám teste mintha ólomból lett volna.        - Maradj nyugton! - szólalt meg.        „A szörny beszél belőlem!” – A döbbenettől lebénult.        -Nyugodj meg, egyek vagyunk - hallotta a saját hangját.        Hideg áramlat érkezett, a víz csukaszürkébe váltott.        „Kimúltam, s most vízi héberként feltámadtam.”        Uszonyait meglebbentette, elindult.        „Könnyű préda volt, hol a következő?”

Neman        Na šljunkom prekriveno korito se sa ispruženim režnjevima spustio.      U snu je – kao izvana – video da neman iznad Junhua se naginje, ugrize ga i preko nastale rane u njega se uvlači. Probudivši hteo je pokrenuti se ali telo kao da mu je od olova.      – Ostani miran ! – oglasio se.     „Iz neme neman govori” – Ukočio se, bio je zaprepašćen.      – Smiri se, isti smo – čuo je vlastiti glas.      Stigla je hladna struja, te boja vode je štukasivo postala.      „Umro sam i sad sam se poput vodenog hebreje vaskrsnuo.”      Perejama je zamahnuo i krenuo.      „Lak zalogaj je bio, gde je sledeći?”   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Gergely Tamás: Latorcza kontinens, Mentor, Marosvásárhely, 1998.

Jóna Dávid Ebéd – Ručak

 

Jóna Dávid Budapest 1968. September 9. –

Ebéd
 
Délben. Pontban délben. Harangszóra.
Ma sem tudom, hogy csinálták.
Sosem kellett várnunk, és egyszer sem kapkodtak,
de az ebéd mindennap akkorra készen volt.
Amit éreztem ebből akkor, az az volt, hogy nem késhetek.
Fel sem merült. A belső iránytűm nem kereste a magyarázatot.
Mindig ott voltam. Előtte kézmosás. Úgy-ahogy.
A levesestál az asztal közepén gőzölgött, gyöngyözött,
méltóságteljesen illatozott. Az ima rövid volt, de megállította az időt.
Dédnagyapámnak szedtek először,
mindenki tudta a helyét és az idejét, hogy mikor következik.
Szépen kellett ülnöm. Nem mondták, de a nézésekből tudtam.
Tudtam várni, megtanultam várni, és megtanultam része lenni a családnak.
 
Egyvalami zavart. Dédnagymamám alig ült le a székére.
Tüsténkedett. Állva kanalazta a levest, közben elégedettséggel nézett minket.
Ma már hiszem, hogy ilyenkor boldog volt, de akkor kérleltem, hogy üljön le.
Mindjárt – mondta, de amint leült, újra felpattant valamiért.
Békeidő. Hétköznap viaszosvászon, hétvégén fehér damaszt.
Nehéz, dombormintás ónkanalak, amikből más íze van a levesnek.
Ingaóra. Pirossal hímzett falvédő. Cirmos belsejű lábasok.
Néha visszaülök közéjük. A székről nem ér le a lábam.
Hallom a harangszót, érzem az illatot.
Mindenki csendben, csak a kanalak koccannak.
Megnyugtat. Dédnagymamám boldog: repetát kértem.
 
Forrás: https://helyorseg.ma/rovat/vers/jona-david-a-delibol-versek
 
 
Ručak
 
Ručak. Tačno u podne. Kad zvone.
Ni danas ne znam, kako su radili.
Nikad nismo trebali čekati, ni jednom nisu bili u žurbi,
ali ručak je svakog dana do tada gotov bio.
Što sam od toga tada osećao da zakasniti ne smem.
Nije ni pitanje bilo. Moja unutrašnja busola objašnjenje nije tražila.
Uvek sam tamo bio. Pre toga pranje ruku. Kako – tako.
Lonac sa juhom se u sredini stola isparavala, kao biser sjala,
dostojanstveno mirisala. Molitva je kratka bila ali vreme zaustavila.
Prvo su pradedu sipali,
svako je znao svoje mesto i vreme, kad stiže na red.
Lepo sam morao sedeti. Nisu rekli ali iz pogleda znao.
Znao sam čekati, naučio čekati i naučio da budem deo porodice.
 
Samo nešto me je smetalo. Prabaka retko sedela na stolici.
Vrpoljila se. Juhu stojeći jela te nas zadovoljno posmatrala.
Danas verujem, sretna je bila, ali tada sam ju molio da sedne.
Odmah – reče ali čim je sela zbog nečeg opet ustala.
Vreme mira. Radnim danima mušema, koncem nedelje damast.
Teške, ispupčene kašike od kalaja, juha sa njima drugačiji ukus ima.
Sat sa klatnom. Crveno vezen zaštitnik zida. Lonci sa crno-sivim šarama.
Koji put među njih sedim. Sa stolice noga mi visi.
Čujem zvuk zvona, osećam miris.
Svi su tihi tek kašike koji put zazvuče.
Smiruje me. Prabaka mi je sretna: molim repetu.
 
Prevod: Fehér Illés

Ady András Hátrahagyott segédmunkás – Ostavljen pomoćni radnik

 

Ady András Csíkszereda 1976. július 12. –

Hátrahagyott segédmunkás
 
Ilyet csak ősszel lehet…egyfajta örök autumnban,
tudod, amikor a cirkuszok évadja betellett, s nyomukban
nem marad csak a bohóchang varjúkacaj-viszhangja, csak
kis kupacokban az eldobott-sárga, a kunkori-hullott VIP jegyek.
 
Igaz is, ezt is csak akkor lehet, ha hátrahagynak egy utolsót
hörrenő snack-automatát, miről előbb megfontoltan s így
kinyithatatlan a kilincset lelopták…s honnan, ha eleget
rugdalod kaphatsz még bucsú-bocicsokit…vigyázz!
ha túlviszed a rugdalást, tán egy egész ivarérő bocit…
 
Ilyet csak ősszel lehet, cirkuszossal, hisz cirkusz az
egész világ, bohócröhögő-bonviván-élet, többször,
érvényes több segg alá eladott helyjegyek…
mit is tehetnél ha a trupp elhagyott? Feltéped szived ajtaját,
behúzódsz, s magad mögött becsapottan becsapod.
 
 
Forrás: a szerző
 
 
Ostavljen pomoćni radnik
 
Tako nešto je tek u jesen moguć…u nekoj vrsti večnoj jeseni,
znaš, kad sezona cirkusa prođe, u njihovom tragu
jedino glas pajaca kao odjek grohota vrane ostaje, i ostaju još
žute, uvijene, odbačene VIP karte u malim gomilama.
 
Istina je, to je samo tad moguć, ako i poslednju snek-automat
čudnog glasa ostavljaju, ali pre toga, namerno, ručicu brave
ukradu te otvoriti se ne može… i odatle, ako nogama dovoljno
udaraš još možeš za oproštaj tele-čokoladu dobiti… pazi!
ako sa udaranjem preteruješ, možda čak čitavo tele za rasplod…
 
Tako nešto je tek u jesen moguć, sa cirkusom, jer cirkus je
čitav svet, život bonvivana, pajaca koji grohota, višekratno,
ispod više guzica prodane punovažne karte…
i šta možeš ako te trupa ostavi? Vrata tvoga srca razgrneš,
povučeš se te iza nasamarenog sebe zalupiš.
 
 Prevod: Fehér Illés

Hajnal Éva ***(Kigombolt kabát …) – ***(Proleće kaput je...)

 

Hajnal Éva Komló, 1960. szeptember 4. – 

***   Kigombolt kabát a tavasz, csipkegallér egyszerű ruhán.

***   Proleće kaput je raskopčan, na skromnoj haljini ukras.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://3sor.hu/szerzo/hajnal_eva

Méhes Károly Tán mégis – Možda ipak

 

Méhes Károly Pécs 1965. február 20. – 

Tán mégis
 
Ugyanaz az utca volt, mint az első
 alkalommal, tizenkét évet öregedett az aszfalt,
 ugyanennyit a házak, azóta, hogy öcsémmel
 egy nyári délutánon órákon át kerestük
 a hírneves kocsmát, igaz, ráérősen kódorogva
 a klinikák tömbjében, elvegyülve a szökésben
 lévő, csíkos pizsamás betegek között. Most
 ősszel, sötétben, hidegben azonnal odataláltam,
 learatván az elismerést, amiért így otthon vagyok
 annyi idő után, hisz tudjuk, minden megváltozott.
 Azt feleltem erre, ugyanazok a kukák és autók
 állnak itt, és a sarki non-stop boltban meleg
 kólát vettem köhögős fiamnak a gyógyszer beszedéséhez.
 Amíg ebben az új, koránt sem sörözős egységben
 az új pénzzel fizettem, azt kezdtem el mondani,
 hogy a látszat ellenére én rettenetesen el vagyok
 tévedve, mert egy jól ismert emlékbéli hely
 rettenetes veszélyeket rejt, úgy téveszt meg,
 ahogy csak egy szerető tud, puszta kézzel nyúl
 a nyílt színen dobogó puszta lélek mélyére.
 Bizony ám, ez a nagy jaj, mikor régi sötétek
 csapnak össze újakkal, mialatt a főtér macskaköve
 beugrik a kabátzsebbe, az emlék-sorsot választva.
 Ott aludtunk a múzeum melletti kis park fái
 fölött, ahol valaha fájós lábbal csak néztünk
 magunk elé, s röhögtünk mindenkin, ki arra járt.
 Mikor éjjel felébredtem, s füleltem az idők
 alagútjain száguldozó szuszogásokat körülöttem,
 hideg lábbal és hideg ésszel arra kellett
 jussak, tán mégis a végtelen szilárdságú álom
 tartja össze a világmindenséget. És akkor
 minden jól van, minden megvan, a helyén van.
 
Forrás: Méhes Károly: A másik táj, Pro Pannonia, Pécs 2000.
 
 
Možda ipak
 
Ulica je ista bila kao prvom
prilikom, pločnik je dvanaest godina stariji,
isto toliko i kuće, od onda kad smo sa bratom
jednog letnog popodneva znamenitu krčmu,
da, između blokova klinike i bolesnicima koji
su u prugastim pidžamama u bekstvu bili,
dokono lutajući satima tražili. Sad
u jesen, u tami, hladnoći odmah sam našao,
priznanje pribirajući, jer sam i nakon toliko
vremena kod kuće, ta znamo, sve se promenilo.
Na to sam odgovorio, isti kontejneri i auta
stoje tu i na uglu u non-stop prodavnici
bolesnom sinu toplu kolu kupio da bi lek popio.
Dok sam u toj novoj jedinici, koja na pivnicu nikako
ne liči, sa novim novcem platio, počeo pričati
da uprkos prividu ja sam i te kako zalutao
jer jedno dobro poznato mesto u sećanju
užasne opasnosti krije, tako te prevari
kako te samo ljubavnica zna, u dubinu gole duše koja
na otvorenoj sceni kuca golom rukom prodire.
Zaista, velika je muka kad davnašnji mrak se
sa sadašnjim sudari dok kaldrma glavnog trga,
birajući sudbinu uspomene, u džep kaputa skoči.
Tamo iznad drva malenog trga pored muzeja
spavali gde smo nekada bolnim nogama samo
ispred nas gledali i svakog prolaznika ismejali.
Kad sam se noću probudio te u tunelima vremena
jurnjavu disanja što se oko mene odvijalo
osluškivao, hladnim nogama i razumom
došao do saznanja da svemir možda ipak
beskonačno tvrd san drži zajedno. I tada je
sve dobro, sve postoji, sve je na svom mestu.
 
Prevod: Fehér Illés