Gulisio Timea Szűz – Netaknuta

Gulisio Timea Marcali, 1989. augusztus 7. – 

Szűz   Mint egy betegség íze, A dugult fül csöndje, Állandósultál bennem.   Hangyákként érzékeljük egymást, Finom kis alkatrészeinken Végigzizeg az üzenet. Hogy még nem, De úgy lesz.   Hogy te+én, Mintha elsüllyedt város falába vésve, Te+én, Kutyák szőrébe simogatva, Kétéltűek kopoltyúiba lihegve.   Ebből nem lesz héjanász, Én csak azt ismertem eddig. Bánj velem úgy, Mint érintetlennel.

Netaknuta   Kao okus bolesti, Tišina začepljenog uva Si prisutan stalno u meni.   Jedna drugog poput mrava osećamo, U našim finim sastavnim delovima Titra poruka. Još ne, Ali biće tako.   Da ti+ja, Kao da je u potonuli grad urezan, Ti+ja U krzno psa utrljan, U škrge vodozemaca udahnut.   Od toga neće biti jastrebov pir, Do sada sam samo to poznavala. Tako postupaj sa mnom Kao sa netaknutom.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Gulisio Timea: Lények, Parnasszus, Budapest, 2024.

Kajoko Jamasaki Крај лета – Nyárvég

 

Kajoko Jamasaki Kanazava, 14. septembar 1956. – 

Крај лета   Ту се завршава ливада. Вода се шири: не види се чамац.   За лоптом дете нестаје у трави.   Све праштај! (Ближи се киша.)   Стављам усне на горко воће: не напуштам обалу реке.

Nyárvég   Itt ér véget a mező. Terjed a víz: a csónak nem látszik.   A labda után eltűnik a gyerek a fűben.   Mindent bocsáss meg! (Közeledik az eső.)   Ajkamat a keserű gyümölcsre teszem: a folyó partját nem hagyom el.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Кајоко Јамасаки: こどものいる情景 – Призор са децом, Меридијани, Смедеревска песничка јесен, 2023.

Miodrag Jakšić Da čujem, samo – Csak halljam

 

Miodrag Jakšić Beograd 16. april 1969. – 

Da čujem, samo   Pokušao bih da ne dodirujem tlo, dok hodam, da vibracije te, ne probude te. I sudar dve trepavice, u treptaju, suzbio bih, da njihov bezčujni grom tebi ne zasmeta. Lako bih šumovima u prirodi, koja bi prirodna, zvučna ikebana da budu, objasnio sve više ciljeve srca mog, i zaćutali bi. Ćutao bih i sam, svim delovima bića svog, samo da imam šansu da te neprobudim. Samo da budem tog trena svedok, u trenu kad se radjamo i umiremo, kada želimo sve da desi se, u trenu tom, nadanju željnom, da čujem, samo, kako dišeš.   Izvor: autor

Csak halljam   Megpróbálnám a talajt sem érinteni, míg gyalogolok, nehogy a rezgés felzavarjon. Pillantás közben két pilla ütközését is megakadályoznám, nehogy nesztelen villámlásuk felriasszon. A természetben a susogásnak, ami valóságos csengő ikebana lehetne, könnyen megmagyarázhatnám szívem magasabb célját, és elhallgatna. Magam is hallgatnék, testem minden részével, csak adassék meg, ne ébresszelek fel. Csak annak a pillanatnak, a születés és halál, a mindent összesűrítő, vágyva vágyott pillanatnak legyek a tanúja és lélegzeted halljam.   Fordította: Fehér Illés

Ilija Bakić: *** (vatra je vreme…) – *** (a tűz a vízszintes…)

 

Ilija Bakić Vršac, 23. 11. 1960. – 

***   vatra je vreme sporih krugova skrivenih u horizontale glasova disanje joj nevidljivo meke strele grče se u oku težišta taloga tišine   ogleda se u sebi topi staklo vetar daha diže je među oblake vode otvara vrata za rast zakrivljenog oka nove kože i mesa kostura za dolazak dana daždevnjaka

***   a tűz a vízszintes hangokba rejtett lassú körök ideje lélegzése láthatatlan görcsbe rándult lágy nyilak a szemben a súlypontban az üledékben a csendben   önmagában tükröződik üveget olvaszt a szél lehelete emeli a fellegek közé ajtót nyit az ívelt szem az új bőr és hús a csontváz növekedése és a szalamandra-napok jövetele előtt   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Ilija Bakić: Koren ključa, naličje svakodnevnice, Kanjiški krug, 1999.

Nenad Grujičić На коленима – Térden

 

Nenad Grujičić Pančevo 12. septembar 1954. –

На коленима   Осипа ли се, драгано, твоја самоћа јутрос као моја? Ослушкујеш ли хук тричавих наших свађа што се умножавају у грудву смрти?   Из пламена мотрим твоју сенку.   Ја ти се нећу вратити. Ја ти се нећу враћати о  нако спокојан као у дане када је кошава витлала лишће и тањире изнад наших глава у студентској мензи. Обожаваћу те као силу у даљини што корача у неизвесно.   Одржи се у седеф-јутру, у лахору чежње, одржи се на коленима, љубави!

Térden   Kedvesem, ma reggel magányod, akár az enyém, omlik-e? A halál rögében szaporodó sivár veszekedéseink kesergését hallod-e?   Árnyékodat lángokból figyelem.   Hozzád vissza nem térek. Hozzád vissza nem térek o  lyan nyugodtan mint mikor a kosava1 fejünk felett az egyetemista étkezdében a lombozatot és a tányérokat kavarta. A bizonytalanságban baktató messzi erőforrásként foglak imádni.   Maradj meg a csillogó kora-reggelben, a vágy fuvallatában, térden is, kedvesem!   1kosava – dél Duna-menti kegyetlenül hideg, erős szél   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Ненад Грујучић: Дарови, Орфеус, Нови Сад, 2009.

Ilija Šaula Твој Потемкин – A te Potemkined

 

Ilija Šaula Karlovac, 4. decembar 1963. – 

Твој Потемкин   Опет сам те сусрео у мислима; радо долазиш у моја села и градове, степе и прерије, космичке просторе, прошлост и будућност. Где сан производи магију, јава оцртава себе у свету видљивом, где машта измешта, вера држи, где је љубав!

A te Potemkined   Gondolatban ismét találkoztam veled; szívesen jössz falvaimba, városaimba, sztyeppéimre, pusztaságaimra, kozmikus térségeimbe, a múltba és a jövőbe. Ahol az álom varázsol, ott a valóság látható világ, ahol a képzelet mozdít, a hit tart, ott a szerelem!   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Neda Gavrić Крај игре – A játéknak vége

 

Neda Gavrić Banja Luka 27. 07. 1980. – 

Крај игре   Играчка више није на полици где си је оставио, и није више играчка, жена је.   Ни жена више није тамо где си јој рекао збогом, тамо је где се тужни смеју најлепше разговара са птицама, Богом.

A játéknak vége   A játékszer, ahol hagytad, nincs a polcon, és többé nem játékszer, asszony.   Az asszony sincs ott, ahol az istenhozzádot mondtad, ott, ahol legszebben a szomorúak mosolyognak, a madarakkal, Istennel beszélget.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Aca Vidić Сенка из сна – Álombéli árny

 

Aca Vidić Rajković, 14. juli 1959. – 

Сенка из сна
 
  Ево ме!
 
И ја,
Имао сам љубав изгубљену.
Где сам био?
 
И мртав је мртав овај дијамант у мојим грудима.
–  Ко свећа на ветру лелуја ми крик.
 
Кицошим се ту у сени
И тврдо плаћам трошени ваздух.
 
И све је као сенка смрти и ...
Ту остаје.
 
II
 
Уживај у болу ти мој врачу.
С тобом сам био.
 
Љубави су опустошене убице,
које сеју сне и смрт.
 
И то треба знати, Господе!
То треба знати ...
            Јер
Зелена пустош и ветар је
            у свим мојим очима.
 
Птица сам која тражи димњак
да ту подражавам
своју равнотежу.
 
III
 
Осећања,
                  јесу ли то окови које желиш имати?
 
            post scriptum
Кад очи ми затитрају,
љубави!
 
Сахрани ме крај старог
Камиљег гробља
 
У сну
Умрем ли!
 
1984.
 
Izvor: Аца Видић: Јахао сам према дрворедима, Златно Руно, Београд, 2021.
 
 
Álombéli árny
 
  Íme, itt vagyok!
 
Én is
Veszítettem szerelmet.
Hol is voltam?
 
És mellkasomban halott, halott ez a gyémánt.
– Sikolyom gyertyaként lebeg a szélben.

Itt az árnyékban kacérkodok
És az elhasznált levegőért keményen fizetek.
 
És minden, mint a halál árnya és…
Itt marad.
 
II
 
Varázslóm élvezd a fájdalmat.
Veled voltam.
 
Feldúlt gyilkosok a szerelmek,
álmokat és halált vetnek
 
Ezt i tudni kell. Uram!
Ez tudni kell…
            Mert
Zöld pusztaság és szél
            honol szememben.
 
Kéményt kereső madár vagyok
hogy egyensúlyomat
ott leljem.
 
III
 
Az érzések,
                  általad kívánt bilincsek?
 
            post scriptum
Mikor szemem rebben,
szerelemem!
 
Az öreg Teve-temető
Mellé temess el
 
Ha álmomban
Meghalnék!
 
1984.
 
Fordította: Fehér Illés

Obren Ristić У страшној усамљености – Mélységes egyedüllétben

 

Obren Ristić Tijovac, 17. mart 1960. –

У страшној усамљености   У страшној усамљености на Тресибаби Небу се ближи Песник Зоран Вучић Преобразила се шума свезали пути Увенуле траве биље жути О ви Сораби   Како је дивно самовати у источној гори Тишина најбоље зна певати И нећу Те дивне птице које одасвуд долећу Не не умире песник само песму твори   Даљи се обећани град то магично сутра Небо уплакано хита ка црној рупи Са Укусом магле на измаку лета Сваке своје   Зиме у мразноме стиху одболовах јутра Двори моји часни полетите високо Песмо Царство је моје врвина за небо[1]   1 Врвина за небо је назив књиге поезије на дијалекту Зорана Вучића (врвина = стаза, путања)

Mélységes egyedüllétben   A Tresibabán1 a mélységes egyedüllétben közelíti Zoran Vučić2 a költő az eget Átváltozott az erdő gubancoltak az ösvények A fű hervadt a növények sárgultak Ó Szerbek   Megnyugtató a magány a keleti hegyekben Legszebben a csend dalol Együtt ezekkel A mindenünnen ideszálló csodás madarakkal A költő nem hal meg a költészet életben tart   Távolodik az ígéret városa a mágikus holnap Sírva halad a fekete lyuk felé az ég Ködbe burkoltan immár a nyár végén   Versekkel éljük túl a telet várjuk a reggelt Lírával gondozott kertem a magasba emelkedj Oda Költészetem világa Út a mennybe2 vezet   1Tresibaba (ejtsd: Treszibaba) – hegy Szerbia délkeleti részén 2Zoran Vučić (ejtsd: Zorán Vucsity, Okolište kod Svrljiga, 14. jun 1947. –) szerb irodalmár, költő egyik verseskötetének címe.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Обрен Ристић: У горама чудо, Исток, Књажевац, 2017.

Tibély Orsolya Mi – Mi

 

Tibély Orsolya Budapest, 1998. – 

Mi   Mihez kezdünk a fáradtsággal egy szerda délután, mikor már a kávé lassabban folyik a vérednél. Mihez kezdünk a cipősdobozokkal, később jó lesz még valamire, Bábel tornyaként gyűlnek a megmászhatatlan ég felé.   Nem akarsz róla beszélni, mihez kezdjünk a csenddel, ha már bekúszott a hajunk alá, csótányként jön elő éjjel, tapogatózik, s mivel merész, nappal is visszatér.   Mihez kezdünk a levágott körömmel. Szerves részed, mégis szervetlen, szétszórva a lakásban, kis félholdak keresik egymást, hogy végre jöjjön a dagály.   Mihez kezdünk a nem fogadott hívásokkal, az elfelejtett válaszokkal, a félbarátokkal, emberekkel, akik később még jók lesznek valamire.   Te nem hordasz órát, zavar a kattogás, mihez kezdjünk az időtlenséggel. Kergetve egymást, én a kismutató, te a nagy.   Mihez kezdünk a lerakódott zsírral. A hasadon, a tepsin, az izzadó arcunkon, ami nem keveredik semmivel, könnyel, ráncokkal, széllel. Egy új halmazállapot, amit senki sem ismer.   Mihez kezdünk az x-szel  a közös egyenletrendszerünkben, ahol együtthatók vagyunk. Mihez kezdünk az egyensúllyal, amit az a két vízszintes vonal megkövetel.   Mihez kezdünk a szempillákkal. Szemhéjadra tapadnak, egy idegen test, ami mégis te vagy. Vagy ujjad közé véve ugyanazt kívánod megint, amit mindig szoktál.   Mihez kezdünk egymással. A fáradtság a közös takarónk, néha téged takar jobban, néha engem. Cipőink kísérnek minket, elhasználjuk egymást, minden évszakban máshogyan. Álmainkban folyton megrémisztelek, s ijedtedben körmöddel zárójeleket marsz belém. A majdnem emberek elrohannak mellettünk, s mi napóraként követjük árnyékukat.   Minket összekeverni már csak zsíroldóval lehet, te az olaj, én a víz. Túl sok az ismeretlen, s csak ketten vagyunk rá, minden szempillával kívánunk egy csodát, hogy valaki más oldja meg, amit mi is megoldhatnánk.

Mi   Šta ćemo sa umorom u sredu jednog popodneva kad već od tvoje krvi i kafa sporije teče. Šta ćemo sa kutijama za cipele, kasnije još mogu biti korisne, poput Vavilonske kule se gomilaju prema neosvojivom nebu.   Ne želiš o tome pričati, šta da radimo sa tišinom kad se već u našu kosu uvukla, noću poput žohara se pojavljuje, opipava, te jer je hrabra i tokom dana se vraća.   Šta ćemo sa odrezanim noktima. Tvoji organski delovi su, ipak su neorganski, u stanu razbacano sitni polumeseci traže jedni druge da konačno stigne plima.   Šta ćemo sa neprihvaćenim pozivima, zaboravljenim odgovorima, poluprijateljima, ljudima, koji kasnije još mogu da budu korisni.   Ti ne nosiš sat, kucanje ti smeta, šta da radimo sa neprolaznošću vremena. Jedna drugog jurimo, ja sam mala kazaljka a ti velika.   Šta ćemo sa nagomilanom masnoćom. Na tvom stomaku, tavi, našim oznojenim licima, suzom, borama, vetrom, ničim se ne meša. Novo agregatno stanje je što niko ne poznaje.   Šta ćemo sa x u našem zajedničkom sistemu jednačina gde smo koeficijenti. Šta ćemo sa ravnotežom što dve paralelne linije zahtevaju.   Šta ćemo sa trepavicama. Na tvoje očne kapke se lepe, strana tela su ipak tebi pripadaju. Ili prstima hvatajući opet isto želiš na što si naviknuo.   Šta ćemo jedni sa drugom. Umor je naš zajednički pokrivač, koji put tebe poriva više, koji put mene. Nas naše cipele prate, trošimo jedna drugog, u svakoj godišnjoj dobi drugačije. U našim snovima stalno te plašim, u tvojoj prestrašenosti noktima znakove pitanje urezuješ u mene. Skoro ljudi jure pored nas a mi poput sunčanog sata pratimo njihove senke.   Nas pomešati je samo odmašćivačem moguće, ti si ulje a ja sam voda. Previše je nepoznanica a samo ti i ja bi trebali da odgonetnemo, svakom trepavicom jedno čudo želimo, da neka neko drugo reši to što bi i mi sami mogli.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: chrome-extension://efaidnbmnnnibpcajpcglclefindmkaj/https://epa.oszk.hu/03700/03714/00023/pdf/EPA03714_parnasszus_2021_3.pdf

Balázs F. Attila Hullámok – Valovi

 

Balázs F. Attila, Marosvásárhely, 1954. 01. 15. –

Hullámok   Szókratész szöszmötöl a beáradó fényben szelídebben mint apám egykoron szemem úgy bontja a rétegeket mint káposzta leveleit a kéz mintha minden ugyanolyan volna semmi változás de fogy miközben állandó fogy fogy fogy az elhunyt szülők szótlanok ördögi kör időszeletek semmi sincs rejtve látszólagos tűzszünet otthon jelentés nélkül meleg nélkül szavak ütközése vagy egymásba simulása nélkül minden út elvisz és visszakanyarodik egymást gerjesztik a hullámok folt árnyék egy pont két pont és közöttük semmi öntelten vigyorogva középsőujját feltartva nem moccanok Szókratész elbóbiskolt a fujtató pedáljára lépek miközben Bach az orgona regisztereit babrálja aztán fülsüketítőn megszólal a csend

Valovi   Sokrat prebira u nadolazećoj svetlosti nežnije no što je nekada moj otac moje oči razdvajaju slojeve kao ruke listove kupusa kao da je sve netaknuto promene nema ali nestaje dok je stabilno nestaje nestaje nestaje preminuli roditelji su nemi vražji krug kriške vremena ništa nije sakriveno prividan prekid vatre dom bez značenja bez topline sudar reči ili sjedinjenje zalud svaka staza odnese i vraća se valovi se međusobno podstiču mrlja senka jedna tačka dve tačke i između njih ništa uobraženo cerekajući se srednji prst ističući ne pomeram se Sokrat je zadremao pedalu duhalice pritiskam dok Bah registre orgulja pretražuje posle se zaglušujuće oglašava tišina   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Balázs F. Attila: Újrafestett rácsok, Hungarovox, Budapest, 2020.

Ladik Katalin Madárhamu – Pepeo ptice

 

Ladik Katalin Újvidék, 1942. október 25. – 

Madárhamu   Ki repül ott? Se téli éj, se holdja, hogyan álmodjam meg magamat. Átvágom a sötétség torkát: látom magam távolodóban, a mozdulatlan hús fekete hidegében. A zaj után mélyebb a csend és hullámzik bennem a fény. Végre egyedül a kapujanincs átjáróban.

Pepeo ptice   Ko leti tamo? Ni noć zime, ni njen mesec, sebe kako da sanjam.   Prerežem grlo tame: vidim sebe kako se udaljavam u crnom mrazu nepomičnog mesa.   Posle buke tišina je dublja i svetlost talasa u meni.   Konačno sam sama u prolazu bez kapije.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://mek.oszk.hu/01300/01328/01328.htm#_Toc57600545

Székelyhidi Zsolt Forgat – Okreće

 

Székelyhidi Zsolt Debrecen, 1973. október 11. – 

Forgat   Kitakart fénypulza, pokróc pisszen, illó lebben. Minden elmozdulhatna, semmi sem fog. Kifújsz. Kimész. Átfordulok.

Okreće   Otkrivena bljeskalica, deka pisne, eterično prhne. Sve bi se moglo da se pomera, ništa neće. Izduvaš. Izlaziš. Preokrećem se.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Székelyhidi Zsolt: Ami kék lesz, Parnasszus, Budapest, 2021. 31. old.

Gulisio Timea Gyónás – Ispovest

 

Gulisio Timea Marcali, 1989. augusztus 7. –

Gyónás   Nem a bűn, A bűnös ölelése. Nem sajnálom. Meg sem bocsáthatok,   Nem ellenem vétett. Szeret, ahogy a bogarak Keresik a fényt. És a folyondár eltorzulva bár, az ablak felé kúszik. Nem tudom, Belőlünk mi nőtt ki. De szép, lélegző, meleg.

Ispovest   Nije greh Grliti grešnika. Nije mi žao. Ni ne mogu da mu oprostim,   Nije protiv mene grešio. Voli me, kao insekti Traže svetlost. I puzavica, iako iskrivljeno, prema prozoru puzi. Ne znam Iz nas šta je izrastao. Ali je lep, diše i topao.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Gulisio Timea: Lények, Parnasszus, Budapest, 2024.

Hegedüs Katalin A nő, aki – Žena, koja je

 

Hegedüs Katalin Nagyatád, 1970. május. 03. –

A nő, aki
 
Olyan, mint a pamutnadrág redői
szálazatlan gyapjú gombolyag levegő rései
chemtrail csíkok vakító kékben
lebombázott templomtorony az Erzsébet híd mellett
kietlen pusztaság vágya a bevásárlóközpontban
új cipők mellett kitekeredett koszos láb az aszfalton
festetlen köröm a Riviérán
apály egy perccel a dagály előtt
két hegycsúcs közrefogta ködös völgymély
második házasság előtt egy nap magány
összegyűrt takarók közé fészkelt meztelen comb
fehér fal két könyv között
utolsó hang utáni zöngés
csönd zajos szavak között
üres játszótér a faluban a disznóól mellett
hányás előtt öklendezés
hit helyett megbékélés
szárnyakért cserébe légcsavar
sírok között fehér kavicssor
rímek váltakozva döccenéssel
nézem arcod elmélyült ráncát
csúcsán elfolynak a percek
mélyében felismerések
belekerült egy kis piszok
gyöngyöt szült a tökéletlenség.
 
Forrás: Hegedüs Kata: Zsigeri nő, Budapest, Parnasszus, 2026. 7. old.
 
 
Žena, koja je
 
Takva kao nabori pantalona od pamuka
je vazdušni otvor na klupče neočešljane vune
pruga kemtrejlsa u zaslepljujućem plavetnilu
rušen toranj crkve pored mosta Eržebet
čežnja bezgranične pustinje u megamarketu
izvrnuta prljava noga pored novih cipela na pločniku
neofarban nokat na Rivijeri
oseka sekund pre plime
dubina doline između dva planinska vrha
jedan dan samoće pre drugog braka
između zgužvanih pokrivača uvučena gola butina
beo zid između dve knjige
zvuk iza poslednjeg zvuka
tišina između glasnih reči
prazno igralište u selu pored svinjca
bljuvanje pre bljuvanja
pomirenje umesto vere
propeler u zamenu za krila
bela staza belutaka između grobova
rima uz posrtaj
gledam duboku boru tvog lica
otiču minuti na njenom vrhu
u dubini joj su prepoznavanja
i nešto prljavštine
nesavršenost je biser rodila.
 
Prevod: Fehér Illés

Živko Nikolić Бол – Fájdalom

 

Živko Nikolić Koprivnica kod Zaječara 13.11.1958. –

Бол   и све је било бол и бол остало зато што не могу сунце о ветар да привежем

Fájdalom   minden fájdalom volt és fájdalom maradt mert a napot képtelen vagyok a szélhez kötni   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Живко Николић: Певање, прах и нада/ Le chant, la poussiere et lʼespoir, Књижевно друштво Свети Сава, Српски песници париског круга/ Poètes serbes du cercle parisien Београд/Paris, 2014. стр. 44.

Risto Vasilevski Vreme u prolazu – Átjáróban az idő

 

Risto Vasilevski Nakolets, 31. januar 1943. –

Vreme u prolazu   Zima smenjuje leto. Ruke nam pune, a srca pošla na odmorišta, pa nam se ništa ne događa.   Dugo već živimo od punoće, koja nas je ljuto sobom pogađala.   Beli se predeo, prozori puni vlage škripe pri dodiru, koji im, katkad, uputimo, ne bi li s njim uneli promenu.   To je ta zima što nas je plašila, čije smo mreže, čitavog leta, uzalud lovili, da bi nam sada sve grejale.   Leto je prošlo, a mi, iz dana u dan, pre svakog buđenja, dugo sanjamo, da nas greje ta prelepa vrelina.

Átjáróban az idő   Tél váltja a nyarat. Kezünk tele, szívünk meg nyaralni ment, hát semmi sem történik.   Időtlen idők óta jólétben élünk, bennünket kegyetlenül önmagával büntetett.   Fehér a táj, néha megérintjük a csikorgó nedves ablakokat, hátha azzal valamit megváltoztatunk.   Ez az a tél, mely riasztott bennünket, melynek hálójára a nyáron át hiába vadásztunk, hogy most mindenfelé meleget árasszon.   A nyár elmúlt, mi meg, napról napra, minden ébredés előtt hosszan álmodozunk, az a kedves meleg melegít bennünket.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Srđan Opačić Сребрни мост – Ezüst híd

 

Srđan Opačić Osijek 23. novembar 1967. –

Сребрни мост   Пријатељу, Илешу ФЕХЕРУ   Сребрни човек ме преводи Преко Сребрног моста Испод протиче Сребрна река У ранцу носим Сребрне књиге Кад мост пређем постају златне

Ezüst híd   Barátomnak, FEHÉR Illésnek   Ezüst ember vezet Ezüst hídon át Ezüst a folyó Alatta Hátizsákomban Ezüst könyvek Ha a hídon átmegyek arannyá változnak   Fordította: Fehér Illés

Izvor: https://www.literaryworkshopkordun.com/cirilica/strana/4442/srdjan-opacic-srebrni-most?fbclid=IwY2xjawSgcRVleHRuA2FlbQIxMQBzcnRjBmFwcF9pZBAyMjIwMzkxNzg4MjAwODkyAAEe3wy6yDMtg3vSEZxhUQSNfenIDNTKLKd3tBESp-S2zjsjujhGgWy7E0-5Wxc_aem_TII9ZJyNpS-y_0EZbbA5tg.

Obren Ristić У граду убијених песника – A megölt költők városában

 

Obren Ristić Tijovac, 17. mart 1960. – 

У граду убијених песника
 
                   Љубомиру Левчеву, који испева стих:
                  И ја учим / да пишем стихове/ у земљи
                                                       убијених песника
 
Лепа слика у земљи овој небеског народа Граде
Јужно од свих јужније источно од свих источније
На твојим широким пољима када су године
Родне ко самоникло биље високе расту заблуде
 
Путовође твоје смерне са пажњом вредних хазјаина
Марљиво их узгајају у доба глуво до првих петлова
Док народ мирно спава Медена погача од тог млива
Ко шума храстова нараста до високих димњака ничијих
 
Фабрика и циркуских шатри на градском саборишту
Деца је с вечери пре ноћног похода заједно са очевима
У сласт поједу и лепо подгојена са псима у хору певају
 
Само тужне љубавне песме А сутра ће изнова нови
Страшни књаз господар ових простора протерати
Песника Овидија Лепа слика у граду убијених песника
 
Izvor: Обрен Ристић: Дарови јутра, Ревнитељ, Ниш, 2024. 50. стр.
 
 
A megölt költők városában
 
                              Lyubomir Levchevhez¹, aki ezt írta:
                             Én is tanulok / verset írni / a megölt
                                                         költők országában
 
Szép kép itt a mennyei nép földjén A keletnél keletebbre
A nyugatnál nyugatibbra fekvő településen
A széles legelőkön a bő termést ígérő években
Amikor akár a kóró magasra nő a téveszme
 
Szerény vezetőid szorgalmas vezérek figyelmességével
Fáradhatatlanul művelik éjnek idején az első kakasszóig
Míg a nép nyugodtan alszik Ebből az őrletből a rétes
Tölgyerdőként nő a senkihez tartozó gyárkémény-magasságig
 
És a város gyülekezőhelyén a cirkuszi sátrakig
A gyerekek a szülőkkel együtt mielőtt nyugovóra térnek
Édességként nyelik és kutyákkal szövetkezve énekelik
 
A szomorú szerelmes dalokat Holnap meg e térség
Félelmet nem ismerő új parancsolója Ovidiust a dalnokot
Ismét elüldözi A megölt költők városában szép kép
 
¹Lyubomir Levchev (1935. – 2019.) ismert bolgár költő
 
Fordította: Fehér Illés

Silvana Andrić Ма није ми ништа – Na, semmi bajom

 

Silvana Andrić Sibenik, 01. aprila 1965. - 

Ма није ми ништа   Кад одлазиш Остави јутра од румене чоје И све заласке сунца Иза дебелих брда, Остави песак на ветру И руке без поздрава, Остави другове И књиге Непрочитане, Остави речи и мисли Неизречене, Ако можеш остави иза себе Баш све као оног Неспакованог јутра. Само прошећи низ улицу До прве станице Са осмехом. Као да ти није ништа. И кад те нико не буде гледао   Не плачи јер, Пожелећеш да се вратиш, Да исправиш дебела брда, Да спакујеш сунце и јутра Од румене чоје, Пожелећеш да Укротиш ветар, И све пријатеље У недра посакриваш, Уместо књига Са посветом, Са осмехом. До прве станице, Још једном, Као да то није ништа.

Na, semmi bajom   Mikor elmégy Felejtsd el a vörös-posztós reggeleket És a hegyek mögötti Naplementét, Bízd a homokot a szélre, Karod búcsúzásra ne lendítsd, Hagyd el a barátokat, Az el nem olvasott Könyveket, Hagyd el a ki nem mondott Szavakat, gondolatokat, Ha lehet, hagyj mindent Magad mögött akár Azt a becsomagolatlan reggelt. Csak vágj át az utcán, Az első állomásig, Mosolyogva. Mintha semmi bajod nem lenne. És ha rád senki sem néz, Ne sírj, mert Még visszatérsz, Hogy kiigazítsd a hegyeket, Hogy vörös posztóval Takard a napot és a reggelt, Hogy megszelídítsd A vihart, Barátaidat meg A dedikált könyvek Helyett, Mosolyogva, Kebledbe rejtsd. Az első állomásig, Még egyszer, Mintha semmiség lenne.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Силвана Андрић: Куће које сањају, Београд, Књижњвни Еснаф, 2021.